POÓR TIBOR: A helyzetek száma talán egál volt, de a játék képe alapján elmondható, hogy a hazai győzelem igazságos volt. Jobban és egyszerűbben kombináltak a Zólyombrézó játékosai, célratörőbb volt a hazai csapat, a lepattanó labdákhoz is rendszeresen közelebb álltak. Persze, sok a sérült, és a cserék ezeket nem pótolták, a legjobb képet a teljesítményünkről a kapott gól utáni tanácstalanság mutatta. Hiány volt ötletből, higgadtságból és tapasztalatból. Beszélni fogunk Szigivel erről és Guľa döntéseiről is, mindez belefér, mert a bajnoki címért zajló harcban vannak rossz döntések, rossz teljesítmények, de… Jövő héten vár minket a meccsek meccse, ahol mindenkinek a maximum maximumát kell nyújtani, Juli nénitől Krstovićig. Azt hiszem, hogy egy ilyen meccs megkívánja, hogy inkább heverjem ki a csalódást, és kedden higgadtabban beszéljek Szigivel. Csatát vesztettünk, de háborút még nem.
SZIGETI ATTILA: Még mindig kezünkben a sorsunk, és a DAC-on múlik a bajnoki cím sorsa. A mutatott teljesítmény viszont nem bizalomgerjesztő. Véleményem szerint több mindenki hibáztatható ezért a teljesítményért, de a szurkoló, aki a meccs utáni hozzáállásával a csapat felé még mindig azt sugallta, hogy bízik benne. Felállítás? Taktika? Egy bajnokaspiránsnak így is le kell győzni egy Zólyombrézót. Ma a parasztfutball győzött a tudományos felett.
A weboldal megfelelő működése és a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket és hasonló technológiákat használunk. Hozzájárulásod esetén ezek segítségével olyan adatokat kezelhetünk, mint a böngészési szokásaid vagy az eszközöd egyedi azonosítói. A hozzájárulás megtagadása vagy későbbi visszavonása bizonyos funkciók működését befolyásolhatja. Te döntheted el, mely sütik használatához járulsz hozzá. Beállításaidat később bármikor módosíthatod.
Szükséges sütik
Always active
Ezek a sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez, az általad kért szolgáltatások biztosításához, illetve az elektronikus kommunikáció lebonyolításához. Használatukhoz nincs szükség külön hozzájárulásra.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikai sütik
Ezek a sütik segítenek megérteni, hogyan használják a látogatók weboldalunkat. Az összegyűjtött adatok alapján elemezhetjük a látogatottságot, a felhasználói szokásokat, és javíthatjuk az oldal működését és tartalmát. Az ilyen sütiket csak a hozzájárulásod alapján használjuk.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.
Marketing sütik
Ezek a sütik lehetővé teszik a látogatók böngészési szokásainak követését, érdeklődési profilok kialakítását, valamint személyre szabott hirdetések megjelenítését. Harmadik fél szolgáltatók, például közösségi és hirdetési platformok is használhatják őket. Alkalmazásukhoz a hozzájárulásod szükséges.