POÓR TIBOR: Igen, a cikk elején sajnos meg kell említeni Herc kiállítását, rendkívül megnehezítette a játékostársai helyzetét. Ebben a helyzetben – három hiányzó a kezdőből, még jobban limitált minket az a kiállítás. A Niké Liga egyik legjobb edzőjének a csapata ellen álltunk ki. Skuhravý csapata mellesleg az utóbbi hetekben talán az egyik legattraktívabb focit játssza a ligában. Nekünk kiesett három fontos játékos és egy távozott, ezért nem is csodálkoztam a kezdő tizenegy olvasása közben. Ezért is a meccs elemzésénél tudatosítani kell, hogy logikus volt a nagy nyomás, ami alá kerültünk, és néha tényleg vért izzadtunk. Egy dolgot kiemelnék: a Kassa meccsein per pillanat nem lehet számolni azzal, hogy nem kapunk gólt, ezért rettentő fontos volt a meccsre úgy felkészülni, hogy váltani fog kelleni egy hatékony offenzív arculatra, rendszerre. Megtörtént! Dicsérem Braňot és a csapatunkat is! Másik dolog, amiről Mátéval a SzerdaHelyzetben már sorozatban beszélünk, remek munkát végzünk a standard szituációknál és a beadásoknál! Tényleg vissza kell nézni, hogy mikor voltunk ezekben a mutatókban ilyen hatékonyak! Végeredményben, egy nagyon jó ellenfél ellen, a helyzethez arányos, egyben harcias teljesítményt nyújtottunk, a végén már, ahogy mondtam, vért izzadtunk. Hozzájárultunk a meccs attraktivitásához (főleg a második félideihez), és visszük haza az értékes egy pontot, bár közel voltunk a három ponthoz. Sok minden lesz hétfőn a SzerdaHelyzetben, eseménydús volt a meccs. A végén, minden elismerésem a fantasztikus DAC-szurkolóknak a helyszínen. Hosszú on tour, drámai második félidő és végkifejlet, ehhez a szurkolóink is nagyon hozzájárultak. Hajrá, DAC!
KOVÁCS MÁTÉ: A mérkőzés előtt már tudhattuk, hogy 3 kulcsjátékos nélkül utazik a csapat Kassára. Természetesen ez a játék képét is befolyásolta, nem nagyon tudta kihozni a labdát a DAC, óriási távok voltak a játékosok között. Nem véletlen, hogy ismét sok hosszú labdával próbálkoztak. Ramadan most a csatár mögötti térben kezdett, de kevés labdát kapott. Mindez az első gól után megváltozott és visszakerült a bal szélre, amely kulcsfontosságú volt. Elég csak a második gólra gondolni, amelyet kiválóan ívelt középre, Trusa pedig jól fejelt a kapuba. Kifejezetten kellett ez Matej Trusanak is, aki már a Zsolna ellen is közel volt a gólhoz. A vezetés megszerzése után sokkal passzívabb lett a DAC és a Kassa többször is egyenlíthetett volna. Popović ismét kulcspillanatban védett, de bizonyos helyzetben nem rajtunk múlott… Nagy kár az utolsó pillanatokban kapott gólért. Közel nem ez volt a legjobb mérkőzésünk. Labdával kifejezetten gyenge meccset hozott a csapat. A meccs vége viszont teljesen feleslegesen szólt a konfliktusokról, sajnos Dohál szörnyen kezelte a helyzetet, nem erről kellene szólni egy ilyen mérkőzésnek. Mindezek mellett pozitívum volt Redzic visszatérése és Modesto játéka belső védőként. Bővebben hétfőn a SzerdaHelyzetben. Hajrá, DAC!
A weboldal megfelelő működése és a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket és hasonló technológiákat használunk. Hozzájárulásod esetén ezek segítségével olyan adatokat kezelhetünk, mint a böngészési szokásaid vagy az eszközöd egyedi azonosítói. A hozzájárulás megtagadása vagy későbbi visszavonása bizonyos funkciók működését befolyásolhatja. Te döntheted el, mely sütik használatához járulsz hozzá. Beállításaidat később bármikor módosíthatod.
Szükséges sütik
Always active
Ezek a sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez, az általad kért szolgáltatások biztosításához, illetve az elektronikus kommunikáció lebonyolításához. Használatukhoz nincs szükség külön hozzájárulásra.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikai sütik
Ezek a sütik segítenek megérteni, hogyan használják a látogatók weboldalunkat. Az összegyűjtött adatok alapján elemezhetjük a látogatottságot, a felhasználói szokásokat, és javíthatjuk az oldal működését és tartalmát. Az ilyen sütiket csak a hozzájárulásod alapján használjuk.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.
Marketing sütik
Ezek a sütik lehetővé teszik a látogatók böngészési szokásainak követését, érdeklődési profilok kialakítását, valamint személyre szabott hirdetések megjelenítését. Harmadik fél szolgáltatók, például közösségi és hirdetési platformok is használhatják őket. Alkalmazásukhoz a hozzájárulásod szükséges.