ILLUSZTRÁCIÓS FOTÓ: SZABÓ PÉTER PÁL
Naponta árgus szemekkel figyeljük a híreket az időjárást illetően, valamint a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz benyújtott óvásunkkal kapcsolatban. Dörgött, villámlott, a „botaszkim” is beázott, s mindeközben szeretett csapatunk nyári felkészülése sem állt le. Az ausztriai, szintén eső áztatta edzőtábor utolsó előtti napján lejátszotta negyedik felkészülési mérkőzését a DAC. Az ukrán élvonal legutóbbi ezüstérmesével 0:0-ás döntetlent játszottunk.
Eddigi nyári mérlegünk: 1:2-es vereség az örmény Noah Jereván ellen, 1:1-es döntetlen a délvidéki TSC Topolyával szemben, legutóbb pedig meggyőző, 3:0-ás győzelmet arattunk az ukrán Polissya Zsitomir felett. Érdekesség, hogy mind a négy eddigi ellenfelünk az UEFA Konferencia Ligában érdekelt csapat. Ilyen felkészülésünk még tán sosem volt, de ez egyelőre sovány vigasz számunkra. Mit szólsz a DAC kizárásához, Roberto? – állított meg az utca embere szerdán, a júliusi Klikkout magazin terjesztése közben. Higgyétek el, többet álltam, mint a klub YouTube-csatornája!
Merthogy az Oleksandriya elleni mérkőzést ismét klubunk YouTube-csatornáján követhettük. Tényleg nem reklamáció gyanánt, de egy vicces mém jutott közben az eszembe:
– Uram, Ön milyen internetet használ, és hogy van megelégedve vele?
– Én a szomszédét, és nagyon meg vagyok elégedve vele!
Nos, az internetemmel nem volt gond, a közvetítés akadozott picit, néha meg-megállt, ami annak fényében, hogy gyerekkoromban egy ilyen mérkőzésről legfeljebb a másnapi sajtóban értesültem, nem nagy tragédia. Aki így fogja fel, annak megsúgom, hogy az idegenbeli bajnoki mérkőzéseket rádión, körkapcsolásos rendszerben hallgattuk, mégis élveztük!
Klubunk hivatalosan bejelentette egy újabb támadó szellemű futballista érkezését, akit már többen kiszúrtak az ausztriai edzőtáborunk fényképei között.
Ki lehet ő? – kérdezgették. Az Oleksandriya ellen a 73. percben pályára lépő Abdoulaye Gueye, 20 éves szenegáli futballista, aki legutóbb a lett élvonalban szereplő Super Nova csapatában játszott, de egy ideje már Dunaszerdahely vendégszeretetét élvezte. Takargatták, mint Kolombusz tojását? Ha nem számoljuk Niarchos kölcsönből való visszatérését, Gueye csapatunk harmadik nyári erősítése. Vagyis az lehet.
Csütörtök 17:30, Söchau, osztrák község Stájerországban, a DAC–Oleksandriya felkészülési mérkőzés helyszíne. Januárban, Törökországban 1:1-es döntetlent játszottunk velük, ezúttal viszont nem született gól a mérkőzésen.
Végül 15 percet csúszott a felhős időben – akárcsak Dunaszerdahelyen – kezdődő mérkőzés, ám a késés okát még a helyszínről közvetítő Kiss Balázs barátunk sem tudta megmondani. Talán a felezővonalat próbálta kiegyenesíteni a helyi pályagondnok? – nem járt sikerrel. Meglehet kevés volt az Almdudler!? Braňo Fodrek vezetőedző 22 játékost nevezett a keretbe, közülük Popović és Kacharaba végigjátszotta a mérkőzést.
Gyönyörű táj a hegyek ölelésében, amott egy templomtorony kandikál ki a fák fölött. Az ember lelógó muskátlikat képzel el a porták ablakaiban.
A magas iramban kezdődő mérkőzés első nagy helyzete Trusa előtt adódott, aki nem sokkal tévesztette el a kaput. Volna rá egy kisötösöm, hogy Fodrek mester az alap tizenegyünket küldte pályára, akikkel a magas letámadás taktikáját csiszoltatta. A 39. percben ismét Trusa került kecsegtető helyzetbe, de csupán az oldalhálót találta el.
Mindössze két csere a szünetben, majd további hét a második játékrész során.
Térfélcsere után is aktívabbak maradtunk, olykor keményebb belemenések árán. Lényegesen kevesebbszer jutottunk el az Oleksandriya kapujáig, Tuboly szabadrúgását a léc alól piszkálta ki az ukránok kapusa. A mérkőzés talán legnagyobb helyzete a csereként beállt Udvaros előtt adódott, aki kihasználva az ellenfél kapusának megingását, mindössze a kapufát találta telibe.
Gól nélküli döntetlennel zárult a találkozó.
A mérkőzés másnapján, pénteken indul(t) haza a DAC csapata, hogy a nyári felkészülés hátralévő részében még minimum egy előkészületi mérkőzést játsszon a bajnokság- vagy a KL nyitányáig. Adja Isten, hogy az utóbbi! Az ellenfél kiléte még kérdéses, de talán az újonnan alakult, Bazsó Zsolt és Macsicza Dávid által irányított, és a 3. liga nyugati csoportjában induló DAC Junior lehetne a befutó? Hajrá, DAC!
DAC 1904 – OLEKSANDRIYA 0:0
DAC: Popović – Kapanadze (73. Bősze), Kacharaba, Nemanić (62. Csinger), Mendez (46. Modesto) – Bajo (80. Cardoso), Tuboly (80. Udvaros) – Gruber (62. Blaško) – Redzic (46. Sylla), Trusa (73. Gueye), Ramadan (62. Djukanović).