FOTÓ: dac1904.sk – Fekete Nándor
Mintegy száz sárga-kék drukker indult el szerda délután a kerületi rangadóra annak reményében, hogy nem szakad meg a nagyszombatiak elleni, hét bajnoki mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatunk. A verőfényes napsütésben kezdődő találkozón hellyel-közzel a hangjukat is hallani lehetett a tévéközvetítés során. A rájátszás 2. fordulójából elhalasztott összecsapás számunkra az igazság pillanatát jelentette, hiszen győzelem esetén jó esélyünk maradt volna megszorongatni a listavezetőt. Nos, Pozsonyban minden bizonnyal már hűthetik a pezsgőt, mivel ismét sikerült „megverni magunkat”.
Túl szigorú lennék? Pedig ez a Spartak semmivel sem volt jobb nálunk, és az első félidőt követően még joggal bizakodhattunk. A 33. percben Ouro erőszakossága révén vezetést szereztünk, amikor is a kipattanó labdát Gueye juttatta a hazaiak hálójába. Aztán egyik is, másik is megsérült, mi pedig az helyett, hogy tovább növeltük volna előnyünket, ráültünk az egygólos vezetésre. A nagyszombati katlanban ez sosem túl kifizetődő taktika! Ott, ahol a magyarok szidása nemzeti folklór, s ahol Kiko Koštrna Szerdahely-komplexusa gyógyíthatatlan.
Bár neki már akkor is baj volt a toronyban, amikor DAC-mezt viselt!
Nem az a baj, hogy ő ilyen, hanem, hogy amikor arcon rúgta a földön fekvő játékosunkat, Kišš játékvezetőt a VAR sem győzte meg a szándékosságról. Meglehet, másként alakult volna a folytatás, a Nagyszombat vesztes állásnál tíz emberre fogyatkozik, s így talán sikerült volna begyűjtenünk a három pontot! Kár a szóért, úgy érzem, alapjában véve kezünkbe tartottuk a mérkőzést, aztán a kikényszerített cserék ismét bebizonyították, mennyire rövid a cserepadunk.
Nyilván nem magyarázhatjuk ki magunkat állandóan a sérültekkel, a foci szellemét nem tudod becsapni!
Sem Gagua, sem a helyére beállt Kukovec nem ütik meg a ligánk színvonalát. Bár Gueye zsinórban harmadik mérkőzésén talált be, az ellenfelek védői játszva lefutják őt. Kapanadze annak idején feltűnően jónak mutatkozott, de mérkőzésről mérkőzésre szürkül bele bajnokságunk nem túl acélos mezőnyébe. Meglehet, Udvaros nagy tehetség valakinek, viszont ezt jól titkolja. Úgy robogott el mellettünk a liga vonata – immár sokadjára -, hogy mindeközben a Duna túloldalán, ott, ahol nem látok olyan acélos marketinget, mint nálunk, és a munka dandárját kevesebb idő alatt sikerült elvégezni, a Győr befut az „állomás első peronjára”.
Nem, nem irigylem tőlük, de az a figyelem, ami egy ideje rájuk irányul, elsősorban minket illetett volna meg, tisztelt tulajdonos úr!
Talán, ha nálunk is lenne „magyar szabály”, ami nem lehetőséget, hanem egyfajta kényszert jelent, hogy a „saját kertünkbe ültetett palánták” termést hozzanak! Akkor talán összejött volna? Miután a 67. percben kiegyenlített a Spartak, még mindig ott volt a lehetőség: Kmeť egyedül vezethette a labdát a kapura, ám lövése centikkel zúgott el a hosszú sarok mellett.
A kihagyott helyzet pedig úgy bosszulta meg magát, akárcsak a szerdahelyi közönséggel való „bánásmód” az évek során.
A 75. percben fordított a Spartak, s mikor az ember azt gondolta volna, hogy abban a nagyszombati eufóriában jó, ha kihúzzuk újabb kapott gól nélkül, Kukovec a hajrában a hazai kapusba lőtte égbekiáltó ziccerét. Vannak és lesznek, akik Braňo Fodrek fejét követelik, de látni kell keretünk „minőségét”!
A Győrnek minden bizonnyal bajnoki címet hoz a „kényszer”, nálunk viszont a biznisz nem teszi meg ezt a szívességet.
Sebeket nyalogatni nincs idő, szombat este a nyakunkban loholó, sikerre éhes zsolnaiakat fogadjuk hazai pályán. A találkozó a dunaszerdahelyi búcsú hétvégéjére esik, így aztán Szent György is besegíthet majd! Bár tudjátok mit, „ördögűzés” helyett jobb lenne futballozni végre. Hajrá, DAC!
NAGYSZOMBAT – DAC 1904 2:1 (0:1)
Gólszerzőnk: Gueye
DAC: Popović – Kapanadze, Kacharaba, Nemanič, Mendez – Tuboly, Gagua (78. Kukovec), Ouro (60. Udvaros) – Sylla (57. Bationo), Gueye (46. Kmeť), Gruber (78. Djukanović).