Friss

A könyvek kapitánya – interjú Győry Attilával | Magunk között

A könyvek kapitánya – interjú Győry Attilával | Magunk között

Egy szókimondó beszélgetés a Könyvek Kapitányával, aki korábban dunai hajósként tanulta a csencselést, ma pedig könyveket teremt a felvidéki családok polcaira!

„A kihívás számomra fanatizmus” – interjú Gróf Lóránttal, a SIF Security vezetőjével

„A kihívás számomra fanatizmus” – interjú Gróf Lóránttal, a SIF Security vezetőjével

A prioritásaik közé tartozik, hogy az emberek boldogan, s elégedetten hagyják el a MOL Arénát vagy bármely más eseményt.

Egy kis Indonézia a Csallóközben

Egy kis Indonézia a Csallóközben

Szumátráról kapta nevét Dunaszerdahely legújabb étterme, amelynek a Hotel Therma ad otthont.

Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok – Rusznák Ádám

Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok – Rusznák Ádám

„ És aki majd szívből veszi fel a sárga-kék mezt, az a szívéből ott is fog hagyni valamit a pályán!”

Szombaton gyűjtik húsvéthétfő helyett a biohulladékot

Szombaton gyűjtik húsvéthétfő helyett a biohulladékot

Felhívják továbbá arra is a figyelmet, hogy április 1-jétől a nyári nyitvatartási rend szerint tart nyitva a Pozsonyi úti gyűjtőudvar.

Sokol Poruba–HC DAC 27-25 – Kilences Stano Mašekkal

Sokol Poruba–HC DAC 27-25 – Kilences Stano Mašekkal

Szakértőnk, Stano Mašek értékeli a Poruba elleni kézilabdameccset.

Egyévesemnek

Egyévesemnek

Amikor a szívvirág kibontja első rózsaszín virágait, a jóillatú kislány, aki egy éve költözött hozzánk, szülinapos lesz.

A Slovan–DAC képekben – Szabó Péter Pál fotói

A Slovan–DAC képekben – Szabó Péter Pál fotói

A nagy rivális elleni mérkőzés képeiből válogattunk.

Listával a kézben Szerdahelyen 102.: Mit jelent húsvétot tartani?

Listával a kézben Szerdahelyen 102.: Mit jelent húsvétot tartani?

Az életről, a mi életünkről írtam és írok itt a Csallóközben, ahol a nagy szavak tettek nélkül csupán talmi csillogás...

A semmiről beszélgetni is milyen értékes

A semmiről beszélgetni is milyen értékes

Kell egy kis szünet, kell egy hely, ahol a küszöbön kívül hagyhatjuk nehéz terheinket.

<- ->

Klikk Out

Friss

Videó

Podcast

Menü

Menü