A modern túrázók jó barátja

Ki ne szeretné megörökíteni a legjobb pillanatokat, tájakat, naplementéket, ha éppen túrázni megy? Ám ez a feladat nem könnyű, ha a kameránk, vagy a telefonunk kijelzőjén már pirosan villog, hogy hamarosan le fogunk merülni. Ennek elkerülésére fejlesztették ki az Estream elnevezésű hordozható áramfejlesztőt.

gero-foto-2-no-4-cikk

Ez a 3 részből álló kis készülék nem nagyobb, mint egy termosz, így könnyedén elfér a hátizsákunkban, használata pedig rendkívül egyszerű. Csak le kell vennünk a kupakot a forgómotor lapátjairól, kihajtani azokat, és belemeríteni a folyóvízbe a kis generátort. Működési elve a dinamóhoz hasonló, vagyis a forgómotort valamivel (ez esetben folyóvízzel) meghajtjuk, és az áramot termel nekünk. A beépített akkumulátort nagyjából 4-5 óra alatt lehet feltölteni, és többszöri okostelefon, GPS vagy táblagép feltöltésére is alkalmas, vagy bármi más működtetésére, aminek van USB csatlakozója. Természetesen tud még mást is, például az eszköz akkumulátor részét összepárosíthatjuk a védőbúrával, így kapunk egy többféle módban – víz alatt is – világító lámpát.

szaunamaraton

gero-foto1-no-4-cikk

Az eszközre töltés közben egyáltalán nem kell odafigyelni, csak a hozzá járó kötéllel rögzítenünk kell egy faághoz, a parthoz, de akár magunk után is húzhatjuk a vízben, miközben csónakázunk. A lényeg, hogy folyó vízben legyen, a többit elvégzi maga.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább