Katika (életkora: 12 év és 4 hónap)
Nyugodt szombat délután. Katika hozzám sompolyog. A tekintete egyértelműen elárulja, hogy valamit akar…
– Tata, rendelhetek a Martinusról három könyvet? – kérdezi félénken.
Hohooo! Ez ziccer!
– Igen, de akkor elolvasod a Retró könyvemet! – kirukkolok a zsarolás netovábbjával.
– De ez nem fair! És miről szól? Egyáltalán minek olvassak egy olyan kőkorszaki könyvet? Ráadásul akkor, ha nem is írtál benne rólam? – nem adja fel Katika.
– De hogyan írtam volna rólad, hiszen akkoriban még nem is éltél?! – ezzel el is veszítettem a beszélgetésünkben a vezér szerepét.
– Kit érdekel? Te vagy a firkász! Miért nem tudtad megoldani? – szólt a lányom könyörtelenül és pimaszul.
– Nem veszek addig, amíg nem olvasod el a könyvemet! – az egyetlen lehetséges módon védekezek, és egyben kontrázok. Mindent eldöntő érv.
– Oké! Hol van az a könyv? – szól Katika, megbékülve a helyzettel.
Gyorsan kikeresem a könyvet és kaján mosollyal átadom neki. Talán két óra sem telt el, amikor felnéztem a fotelből, és ő állt felettem. Érzelmek nélkül visszaadta a könyvemet, és röviden értékelte.
– Nem rossz… Megyek, megrendelem a három könyvet a Martinusról… – a győztesek nyugalmával egy Mona Lisás mosollyal megadja nekem a kegyelemdöfést.
Katika megfordul, és én csak felteszek egy kérdést magamnak: Ennyi volt? :-O (közben a fejemben megszólal a Band of Horses Funeral című dala).
Megjegyzem, ez csak egy a rengeteg Katikás-könyves történetből.
Az ok egyetlen: a könyv talán fontosabb számára, mint a levegő…