A DAC-ból kis Dortmund? Peter, ha ez sikerül…

Dunaszerdahely, vasárnap, a vásár utolsó napja. A helyszín: MOL ARÉNA

Davis. A helyében a rá tipikus mozgásra intéznék már egy copyright címkét, annyira egyedi, hogy na… A kis maci és a nagy maci mozgásának ötvözete. De az a bal láb!

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy gólpassz. Divkovićnak. Történetesen pont Davistól. Így képzelek el egy gólpasszt, aminek útvonalát a fizikusok számítják ki. Szenzációs. Marco pedig remekül időzítve robbant a hátvédek háta mögé. Megőrülök ilyen gólokért.

Apropó, Divko és a másik csikó, Tretyakov.

Mindenki várta, hogy miként boldogul és él a két srác az égből pottyant lehetőséggel. Tretyakovnak voltak már az előző meccseken is jó momentumai, s nem éppen a Szered elleni gólra gondolok, Divko pedig már régóta kereste a régi formáját.

A két srác felment a pályára, az egyik (Divko) rúgott két gólt, emellett higanyként lefordulva nem egyszer kecsegtető helyzetbe került.

Tretyakov? A meccs embere! Persze, ez a győzelem csapatmunka volt a javából, de Maxim szenzációs teljesítményt nyújtott.

Elképesztő gyorsasággal és kondival rendelkezik, amit kihasznált a végkimerültségig. Ahogy mondani szokás, hiperaktív volt: remekül szerelt a tizenhatosunk környékén, és pár másodperc múlva már az ellenfél kapuja közelében vette át a labdát. Ha mindenáron fontos, illetve sorsdöntő pillanatokról akarunk beszélni, akkor Jedlička remekbeszabott (vinkli)védése mellett, Tretyakov ügyes megmozdulását követő csípős lövése (Divko második gólja előtt) volt az, ami maximális oxigéndózist lehelt belénk.

A többiek? Nekem nagyon tetszett Vida Krisztopher, na nem azért, mert sorra nem találta el a kaput,

 

hanem azért, mert ezen a meccsen hajtott, akart és küzdött, mint talán soha. Paradox módon, most nem jött össze neki a fináléban, mint ami már nem egyszer megtörtént, hogy a semmiből is sikerült neki gólt rúgni.

Kalmár megkapta a már ,,kötelező” sárgát, de ezen a meccsen kevesebbet szabálytalankodott, és kiemelném, hogy rengetegszer kiválóan testtel, tisztan kiharcolta a labdát, majd ezt követően remekül fedezte. Zsolt még nagy dolgokra lesz képes, és kellemes meglepetéseket okozhat, mint például tegnap, vagy azokon a meccseken, amikor ütköző defenzív középpályásként lépett a pályára.

Örzsik Ödön felvételei

Davis. Meccsről meccsre jobb, és már nem kétség, hogy jelenleg a három balhátvédből, ki a No 1. Marad még egy feladat, hogy mi lesz a harmadikkal.

Kis Vida. Matékám, az a gond, hogy ilyen meccseken nehéz követni a hasznos fekete munkádat, mert egy újságírónak is csak két szeme van… De a te teljesítményed összefügg egy lényeges dologgal. Hyballa és a totális futball forszírozása, ha törik, ha szakad.

Nem lehet nem észrevenni, hogy meccsről meccsre gyorsabban játszunk, és ezt a defenzív játékosoknak lesz szerintem legnehezebb megszokni. Visszazárni időben, és a gyors támadások első fázisában pontosan passzolni.

Tegnap ebben leginkább Koštrna ,,jeleskedett”, de Herc is kontrázott párszor, ráadásul Huk az ikertestvérével párszor eléggé elvesztették a fonalat. Viszont – és itt ezen a helyen megvédem a defenzív játékosokat – a defenzív szerkezet átalakítása lesz szerintem a legnehezebb és leghosszabb időtartamú feladat.

Konkrétabban. Teljesen jogosnak találtam Szigi felvetését a szünet alatti csevegésünk közben, hogy egy nullánál zárni kellett volna picit. Lehet, maradt volna az egy nulla. De…

Ez a „Sprechen sie deutsch? Ein bischen!” humorzsák edzőnk szerintem egy őrültségre készül.

Már a Slovan elleni meccsen szinte a vak is látta, hogy jobbak voltunk és a meccset nem a Slovan nyerte meg, hanem elsősorban mi vesztettük el, inkább rajtunk múlott az eredmény.

 

Tegnap hengerfocival megvertük a Nagyszombatot, amely bizony remekül játszott, és kijelentem, örök rivális ide vagy oda, ez az edző elismerést érdemel, ellentétben az El Clásicóval, vagy mi a szösz volt a neve az előző túlsztárolt edzőcskének. Tegnap príma focit játszott a Spartak is. Apropó, játékvezető… Jól fújt, de bár a felvételeken nem látni jól, Davist szerintem lerúgták a tizenhatosban.

De, ami a lényeg, Hyby, szerintem simán képes itt egy kisebb Dortmundot összehozni. Nem csak a példaképe, Klopp mintájára, hanem a játékosság szempontjából sokkal élvezetesebbet, amolyan kilencvenes évek Dortmundját.

Ez viszont azzal jár, hogy részben le se fütyüli, hogy a csapata kap egy vagy két gólt a nyitott foci miatt, mert ő azzal számol, hogy van kilencven perc arra, hogy a csapata többet rúgjon. Nyilvánvaló, hogy nem lehet azzal megelégedni, hogy minden meccsen két-három gólt kapjunk, de ehhez a csapatunk defenzív részének is meg kel emészteni ezt a stílust, ami nem lesz egyszerű folyamat.

Hm… Hyballa már most olyan edző, aki remekül couchol, és minden meccsbe történő benyúlásának van logikája – aminek jogosultsága, ha nem is észlelhető azonnal, akkor a következő meccsen igen.

 

Nem utolsósorban, a saját hibáit gyorsan és észszerűen korrigálja, mert akármilyen fura figura, edzőként pragmatikusan korrigálja a saját döntéseit, és nem önfejűsködik, mert egyszerűen erre van szükség. Pont.

A kilencvenes évek Dortmundja húsz év után kicsiben Dunaszerdahelyen?

 

Hm… Ha sikerül, egy karton Horalkyt, vagy egy üveg Chivast átadok Peternek. Elég lesz, ha a lelátóról megszólal két meccsen a DORTMUND, DORTMUND…

Ja, Peter, sprechen sie deutsch?

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább