Kedves Zoli bátyám!
Amióta visszajöttünk a messzi Andalúziából, mást se látok itthon, csak plakátokat. Itt vár Rád egy palack vörösbor a pincében, amit még onnan hoztam Neked. Biztosra akartam menni, ezért olyat vettem, aminek egy bika van a vignettáján. Olyan, mint a bikavér, csak spanyol, na, rossz nem lehet. Átjöhetnél már jövő szombaton, elmagyarázhatnád nekem, mi ez a sok arc az utcákon, s közben meginnánk a bort. Mindegyik mellett van egy szám, meg a szöveg, hogy: „Szavazz rám!”
A Jóska gyerek itt a szomszédban azt mondta, hogy ő is indul. Kérdeztem tőle, hogy hová, világgá? Aztán azt mondta, hogy oda majd csak akkor, ha képviselő lesz. Merthogy az akar lenni.
De a szerencsétlenje még egy villanykörtét sem tud kicserélni, minek akarja az ilyen az én képemet viselni? Á, Zoli, én nem is tudom.
Ígérgetnek ezek négyévente fűt-fát, csipkebokrot. Aztán mi? Lett uszoda, meg földalatti parkoló? A bicikliútról is hogy lekopott már a festék! De még azon is összemarakodtak, hogy ki etesse az ovisokat. Nem baj, a halottasház legalább szép lett. Csak kár, hogy akik miatt épült, azok sose látják élőben. Hallottam én olyat is, hogy az egyik jelölt csak azért indul, hogy a másiktól elvegye a szavazatokat, hogy így győzhessen a harmadik. És még pénzt is ígértek neki ezért, nem is keveset.
Olyan ez már, mint a zsibvásár.
Apropó, ha eljössz, átugrunk ide a szomszédba, piacra. Na, mit szólsz? Régen mindig milyen szívesen hordtál minket a Lackóval, amíg bele nem tettem a biciklid küllőjébe a lábam. Most már be merem vallani, hogy volt azért abban némi szándékosság, de aztán olyan szépeket rajzoltunk egymás gipszeire… Most meg a piacon megkapod ugyanazt a biciklit, csak nem embereket ültetnek rá, hanem muskátlit. Láttam olyan régi lopótököt is, amivel mamánál szoktad leszívni a bort. Nem mertem megvenni, nehogy az legyen, hogy olyat veszek, ami nem tetszik. Amúgy tényleg volt ott minden, mosott belek, fejtett bab, kápia paprika meg óriás citrom. Aztán hogy ez ösztönözte-e vagy sem, de apám is rákapott a kereskedésre.
A tyúkok alól én hordom el a munkába eladni a tojást. Az árát meg bedobom otthon a malacperselyébe, abból veszi a meccsjegyet kéthetente.
Remélem, két hétig már nem kell Rád várnom, és megjelensz. Bár attól, amit ma olvastam, lehet, hogy egy hónapig is fekvőbeteg leszel. Hogyaszongya: drágulhat a sör. Még hogy drágulhat?! Hát már nem elég drága így is, Zoli? Merthogy mostanában nagy melegek vannak, ezért kevesebb lesz a sörárpa, bla-bla-bla…
Azt írják az okosok, hogy a világ árpamezőinek akár húsz százaléka is eltűnhet a föld felszínéről. Világ árpamezői egyesüljetek! Ezt nem tehetitek meg velünk!
Ezt írta az újság, idézem:
„A fejlett országokban élő sörfogyasztók, akik szeretnék elkerülni a sörhiányt, bölcsen tennék, ha támogatnák az irányelveket az olyan gázok kibocsátásának csökkentéséért, melyek a tudósok szerint felelősek a bolygó felmelegedéséért.”
Remélem, az én gázkibocsátásomat azért még nem akarják szabályozni. Azt mondom, Zoli, ha a sörrel már így elbánnak, maradjunk annál az üveg andalúz vörösbornál! Poharat se hozz, csak magadat, végre.
Ölellek,
Balázs