NYITÓKÉP: FEKETE NÁNDOR ILLUSZTRÁCIÓS FELVÉTELE
Telhetetlenek vagyunk, a szép lehetne mindig szebb, a jó meg jobb, és ha lehet mégjobb. Pedig ha a meccs előtt borítékba rakták volna a három pontot, száz emberből kilencvenkilenc behunyt szemmel elfogadja azt. Annak az egynek fenntartásai lesznek mindig, még saját magával szemben is kétségei támadnak olykor. Sok ilyen találkozót látott már a világtörténelem, és számtalan esetben vérzett el csapat a kötelező győzelemtől frusztrálva. Nos igen, valószínűleg, ha hat góllal győztünk volna, azonnal elfelejtjük az elmúlt hetek vívódásait, így viszont, csak annyi lenne a lényeg, hogy hoztuk a kötelezőt.
Valóban csak annyi? Nézzünk csak kicsit a dolgok mögé objektíven, majd szubjektíven is. Szóval adott egy csapat, mely egyáltalán nem(vagy csak alig) követi az elmúlt idény sormintáját, kétségek közt vergődve hiányolja harcosait a letűnt időkből (hozzá ráadásul laborálja aktuális legjobbjait), miközben elkezdett lecsúszni a táblázaton.Mit mondjak, nem egy leányálom, s ha mindez nem lenne elég, a nép szava naponta húsába vág, kivájni látatja a „test” egyes szerveit, s talán már hasonló elánnal számolja a hibákat, mint az erényeket. Az objektivitás néha átcsap önmarcangolásba. De ez még mindig a mi DACunk…
A szubjektív szemlélet sikerre éhes, a hibákon túl felemlegeti az utolsó fűszálat is, amibe kapaszkodni lehet…
Bízik a végsőkig, néha a hit erejével bír, s a sötét fellegek közt a Mindenható segítségét kéri. Pedig a hit ugyanolyan láthatatlan, amilyen megfoghatatlan. Aztán láss csodát, az utolsó fűszálból vastag fűcsomók lesznek a kilencven perc alatt. Ugye emlékeznek a múlt heti „szélcsendre”? Azóta már szellő simogatja orcánkat, s homokszemekként gyülekezünk az új hét utolsó napjához fohászkodva. Mert a szép lehetne szebb, és mert a nyitrai győzelem épp akkor adta vissza reményeinket, amikor a legnagyobb szükségünk volt rá. Mit visszaadta, gyenge eme szó, hisz’ egyszeribe vérbőn vizionál mind, ki egy vérből való. Akkor most jöhet a Slovan…
Óvatosan, hisz’ nekik rontani hatalmas hiba lenne, viszont történjen bármi, a bizalom erre a meccsre igy megelőlegezett!
Akkor most a nyitrai meccsről, úgy istenigazából, pár szóban: persze a három pont a lényeg, de helyenként azt láthattuk a pályán, amit valóban szeretnénk: harcosságot, küzdeni akarást, apró győzelmeket a párharcokban, még ha az ellenfél messze nem is a mi kategóriánk, akkor is dicséret illeti a csapatot. Talán egyedül Ramirez kakukktojás számomra még mindig. Rohamoztunk, ám ahogy az szinte már törvényszerű, a mi hálónk rezdült először.
„Mi ez már megint?”
– hangzott el szóban, gondolatban, tekintetben sokezer szurkolónál. S ha nem jött volna rögvest az egyenlítés… de jött és a győzelmi találat sem váratott sokáig magára. Bírtuk fejben, bírtuk fizikumban, és hittünk benne, hogy egyetlen fűszálból vastag fűcsomó válik, és abban is, hogy ez a győzelem egy új széria kezdete lehet. Szeptember elseje: még nyílnak a völgyben a kerti virágok (is, nemcsak az a fűszál)!
(Roberto)