Édesanya lettem! (Ankét)

Szülővé válni a világ legcsodálatosabb dolga. Bár sok nehézséget rejteget, mégis minden pillanata ajándék. Három fiatal édesanyával beszélgettünk a témáról, a következő kérdéseket tettük fel nekik:

1. Milyen érzés volt először a kezedben tartani a kisbabádat?

2. Hogyan éled meg most és hogyan élted meg az első hónapokban az anyaságot? 

 

Maja és kisfia, Zalán
Gasparik Kriszta Maja
televíziós és rádiós műsorvezető, énekesnő

 

1. A világ legfantasztikusabb érzése, minden közhely nélkül, de tényleg! Ezt a pillanatot sikerült is lefotózni az egészségügyi nővérnek, aki éppen ott volt. Legszebb karácsonyi ajándék, mert az volt. Minden sejtem magába szívta, és soha nem fogom elfelejteni. Így több mint másfél év után is tisztán emlékszem arra a pihekönnyű kis csodára, akit alig vártam, hogy magamhoz ölelhessek, és az illatát érezzem. Imádtam, imádom! A saját gyermekünk ölelése, az ilyen szintű testi kontaktus semmihez sem fogható!


2. Anyának lenni óriási önismereti tréning, folyamatos tanulás. Ahogy a szülő hat a gyerekére, úgy az apróságok is „nevelnek” bennünket. Vele együtt változtam én is az elmúlt 21 hónapban, és ennek még nincs vége. Erre a kérdésre csak azt tudom válaszolni, hogy úgy éltem meg, ahogy azt akkor meg kellett élnem. Nem akarom azt mondani, hogy fantasztikusan, jól vagy éppen rosszul, de azt már sokszor nyilatkoztam, és még azóta is vallom, hogy olyan többletet kaptam, amit azelőtt nem tudtam elképzelni! Ahogy Zalán egyre nagyobb, az érzéseit is egyre jobban képes kifejezni. Ez pedig remek visszacsatolás, hogy mi az, amit jól, és mi az, amit rosszul csinálok. Ez segít abban, hogy az anyaságomat minél jobban megélhessem, de az első perctől kezdve megélem az anyaságomat.


 

Veronika és kislánya, Sára
Petro Veronika
 ékszerkészítő, a Cukorpalánták megálmodója

 

 1. Amikor először a kezembe vettem Sárát, megszűnt a világ, minden elcsendesült, parányivá vált a fájdalom, amit a szülés alatt éltem át. Csak akkor tudatosult bennem igazán, hogy egy anya megmagyarázhatatlanul tudja szeretni a gyermekét.


2. Az anyaság annyira természetesen zajlott, olyan ösztönszerűen. Amit szerintem a baba is érzett és teljesen ráragadt ez a „boldogságbanésszeretetbeneltelt20hónap”. A szoptatás nem indult zökkenőmentesen. Minden egyes mellre tétel hatalmas fájdalommal járt és inkább szültem volna még öt gyereket, mivel a szülés meg sem kottyant a szoptatáshoz képest. Viszont nem adtam fel, mindenképp szoptatni akartam, úgyhogy segítséghez fordultam, és a negyedik héttől a fájdalom megszűnt, összecsiszolódtunk a babával és az egész meghitté vált. A mai napig az. A napi rutint próbáltuk a legmegfelelőbben kialakítani, minden szempontot figyelembe véve, viszont Sára 3-4 hónaposan kitalálta, hogy ő már pedig este hétkor fog fürödni járni és utána egyből aludni megy. A mai napig ragaszkodik a jól bevált rutinjához.


Alexandra és kisfia, Hunor
Gróf Alexandra
sminkes, szempilla stylist

 

1. Egy nagyon különleges és csodálatos érzés volt. Teljesen új, addig nem tapasztalt érzés.


2. Bár teljesen új helyzet volt, jól éltem meg, valahogy ösztönösen jött minden, ami a baba gondozását illeti. Ugyanakkor, hamar rá kellett jönnöm, hogy nagyon sok minden van, amit még meg kell tanulnom, főleg lelki szinten. Hihetetlen, hogy egy aprócska kis emberke mennyi mindent tanít, mutat meg, mennyi mindenre világít rá. Folyamatos fejlődés mindkettőnk számára. És a mai napig az. Visszatekintve úgy érzem, jól és természetesen éltem meg. Arra a kérdésre, hogy most hogyan élem meg az anyaságot, azt tudom felelni, hogy sokkal érettebben, felelősségteljesebben. Az anyaságra meg kell érni, és mostanra mondhatom azt, hogy megértem. Fel kell nőni hozzá. És erre pontosan a gyermekünk tanít meg minket. Ő az a Csoda, aki megtanítja nekünk, valójában miről is szól az Élet.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább