A SzerdaHelyzet nyilatkozik a Fradi–Ludogorec (0:3) és a Braga–Slovan (2:2) mérkőzésről

Poór Tibi a Fradi-Ludogorec meccsről: Az első percben kapott nagy figyelmetlenségből eredő gól bizony hűen ábrázolta a Fradi első félidei teljesítményét. A második félidőre egy aktívabb Fradi lépett a pályára, de a vendégek a továbbiakban is lényegesen jobb teljesítményt nyújtottak, meg merem kockáztatni, hogy a három nagy Fradi-helyzet mellett pakliban volt egy ötös a Fradi hálójában. Aki a hazaiakból hozta a formáját, azt leginkább a B-középben találhattuk, a szurkolók a tulajdonképpen sima vereség ellenére ragyogó hangulatot varázsoltak.

Szigeti Attila a Braga–Slovan meccsről: Nem éppen hálás feladat számomra egy olyan csapat meccséről írni véleményt, aki a DAC-nak az egyik, ha nem a legnagyobb „ellensége”, de néhány sort azért firkantok a Slovan, portugál Braga otthonában lejátszott Európa-liga mérkőzéséről.
Ez a Sporting Braga nem éppen tartozik Európa élcsapataihoz, és soraiban sem tud világsztárokat felsorakoztatni. Ellenük Šporár már nem mozgott, mint egy halacska, és Moha sem tudta lefutni ellenfelét. Ennek ellenére, az első két helyzetet a pozsonyi együttes alakította ki, és ha meg is szerezték az első félidő 31. percében a vezetést a hazaiak, Šporár azt egy duplázós tizenegyesből kiegyenlítette a félidő végén. Galeno rúgott egy óriási gólt, amit, ha két Graif áll a kapuban, akkor sem lehetett volna megfogni. Egy szórványos ellentámadásból öngóllal sikerült a Slovan Pozsonynak kiegyenlíteni, és egy újabb sikert elkönyvelni.
Hát igen, ennek a Slovannak csak a DAC tud 5 gólt rúgni…  🙂
U.I.: Szakmailag meghagynám a Slovanhoz közelálló „szakértőknek” a mérkőzéseik értékelését!!!

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább