Édesapám naplója 9.: 1985 – A magyar foci reneszánsza

(Fejezetek a magyar foci kiragadott évtizedeiből)

1985 a magyar foci reneszánsza. Vagy akinek így jobban tetszik: neoreneszánsza. Ez az az esztendő, amikor apám megszerettette velem korunk legszebb, legjobb, de egyben legellentmondásosabb csapatsportját, a labdarúgást. Mindezt úgy, hogy közben semmit sem szólt, csupán láttam rajta, hogy élvezi a sikereket, én meg kilencévesen csatlakoztam a szenvedélyéhez. A magyar válogatott csoportelsőként jutott ki a világbajnokságra, a Videoton az UEFA-kupa döntőjéig menetelt, és nem utolsósorban a DAC feljutott az első ligába. Amikor szóba kerül a labdarúgás, ettől az évtől datálom a kötődésemet hozzá, és az emlékeimet is javarészt innentől merítem.

A Rába ETO pár éves egyeduralkodása után a Bp. Honvéd felzárkózott a magyar bajnokság(ok)ban, majd átvette ezt a címet a győriektől. Egyéniben is a katonacsapat játékosát emelték ki a szakemberek az ankétokban, de a szövetség nem Détári Lajost, hanem egy másik kiváló labdarúgót, a pécsi Róth Antalt ítélte a legjobbnak 1984-ben. Ami a válogatottat illeti ismét korán, már ’85 januárban összeállt, jobban mondva ott folytatta ahol tavaly abbahagyta. A spanyolországi összetartás után, felkészülési mérkőzésen Péter emlékezetes góljával legyőztük nyugatnémeteket Hamburgban. A nemzeti tizenegy eddigi sikeres menetelése miatt az NB1 gépezete is korábban beindult, hiszen a prognózisok szerint két győzelem kellett csak a mexikói repülőjegyhez.

Április 3-án Ciprus legyőzésével meg is teremtette magának a válogatott azt a lehetőséget, hogy a következő mérkőzésen bebiztosítsa a vb-részvételt.

A Mezey legénység 40 ezer néző előtt a Népstadionban Nyilasi és Szokolai góljaival győzedelmeskedett a szigetországiak felett. Két hét múlva jöhetett az osztrákok elleni vb-selejtező Bécsben. Ott, ahol ’76-ban tudtunk utoljára nyerni. Ebben a felfokozott helyzetben 82 szurkolói busz indult a sógorokhoz, kedden (!), a szerdán megrendezésre kerülő találkozóra. A magyar csapat így állt fel a történelmi találkozóra: Disztl P. – Sallai, Róth, Garaba, Péter – Kardos, Nagy A., Détári – Kiprich, Nyilasi, Esterházy, és szinte leradírozta a pályáról Ausztria legjobbjait. Kiprich első gólja a magyar futball legszebb napjaira emlékeztetett, amit egy másik – szintén filmbe illő – találata követett. 2:0-ás magyar vezetésnél hatezer vendégszurkoló mámorosan kiáltott fel: Mexikó! Mexikó! A végeredményt Détári állította be – 0:3!

A válogatott kiharcolta a mexikói részvételt, népszerűsége pedig évtizedek óta nem tapasztalt magasságokba emelkedett. A Képes Sport aktuális számát, melyben a magyar csapat posztere volt pillanatok alatt elkapkodták…

…majd ugyanazt a képet a következő héten is lehozta a lap, és szintén az utolsó példányig elkelt. Ennyi a története annak, hogy apám „öröksége közt” miért bukkantam rá kétszer ugyanarra a csapatfotóra. Május 14-én szerette volna kiszolgálni a hálás közönségét a válogatott, ám telt ház előtt kikapott a hollandoktól. A jegyigénylésekhez csak annyit, hogy akár kétszer is megtelt volna a Népstadion. A magyar gólfesztivál elmaradt, és vele együtt a 100%-os teljesítmény is, de az elkövetkező egy évben szombréróban is szabad volt koccintani a kocsmákban.

Klubszinten az 1984/85-ös idényt jegyeztük ekkor. A Honvéd mindent vitt, a bajnokságot és a kupát is megnyerte, ám ebben az évben mégsem Kispesten alkották a legmaradandóbbat.

Sóstó felett újra és újra felragyogott az ég. A Videoton az UEFA-kupában előbb túljutott a nagy hírű Manchester United csapatán, majd a jugoszláv Zseljeznicsar Szarajevó is elsüllyedt a fehérvári „mocsárban”. Így került a Vidi az akkor harmadik számú európai kupasorozat döntőjébe. Ilyen magasra jutni mindössze két magyar egyesületnek sikerült korábban, a Ferencváros (2x), valamint az Újpesti Dózsa járt csak ebben a fináléban. Az első mérkőzésen, Székesfehérváron három góllal nyert a spanyol királyi gárda, majd a visszavágón, Madridban száz ezer néző előtt Májer góljával győzött a Videoton. A nagy menetelés közben mondókák, dalok, és egyéb történetek születtek. Bár a kupa megnyerésére nem volt esély, a fehérváriak egész Európának megmutatták, nem véletlenül jutottak a döntőbe.

De jó újra hallani, zúg a hajrá Vidi!, ismét kéklő a sóstói ég, sok-sok felnőtt és gyerek, mennyi mindent elkövet, hogy a győzelmünk biztos legyen…

A magyar válogatott a továbbiakban teljes erőbedobással a ’86-os Mundialra készült, és az év végéig több felkészülési mérkőzést is abszolvált. A hivatalos találkozókon kívül, Tatabányán megmérkőzött a dunaszerdahelyi DAC-cal is, ahol gól nélküli döntetlen született! Az NB 1 új idényében a szövetség vezetői még arra is figyeltek, hogy a játékvezetők különös tekintettel óvják a címeres mez várományosait. Októberben Walesben 3:0 lett az eredmény Détariék javára, ezután akklimatizálással egybekötött mexikói edzőtábor következett. December elején itt érte őket a VB csoportjainak sorsolása is, majd Dél-Korea, Algéria és Mexikó csapatával meccseltek. A mérleg, két győzelem, és egy vereség. Eközben értelemszerűen a válogatott játékosok nélkül rendezték meg az MLSZ teremkupáját Magyarországon, melyet a Tatabányai Bányász nyert meg.

Mexikó ’86: Szovjetunió, Franciaország és Kanada – tudta az ország apraja-nagyja, hogy ezen államok csapatait kell majd legyőzni első körben a magyar válogatottnak, hogy világbajnok lehessen. Önbizalomból tehát nem volt hiány. Apu brazil–magyar döntőt jósolt…

(Roberto)

ELŐZŐ RÉSZEK:
Édesapám naplója 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább