FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Pár nappal egy szörnyű tragédia után bizony szívtam a fogam, hogy az első „flekkből” előtörő cím etikus-e? Aztán maradt. Aki érteni szeretné, az érteni is fogja, aki pedig félreérteni, annak írhatnám, hogy az ég kék, a fű zöld… Zöld, de fagyva van! Nekem az a dacos tűz egy ideje hiányzik, és ezzel szerintem nem vagyok egyedül. Egykor két kővel is belobbant, mára az istennek se’ sikerül előcsiholni, nemhogy őrizni a lángot. Nehogy azt gondolja a kedves olvasóm, hogy egy ember, aki a Sport utcában nőtt fel, lelkiismeret-furdalás nélkül bír kritizálni. Dehogy! Nagyon fáj…
A meccs másnapján, vasárnap kora reggel nyirkos, ködös időre ébredek. Ez van, pont ezt érzem most. Hol vannak azok a túrák, amikor egymást öntöztük sörrel, és a meccs nem ért véget este. Azok a polgárpukkasztó túrák, amikor még ősszel is melegünk volt, és sajnáltuk, hogy jön a téli szünet. Most meg az van, hogy végre itt az utolsó forduló. Lenyugodhatunk, rendet rakhatunk a fejekben és az előkelő helyezés tudatában várhatjuk a tavaszt. A kettő egyáltalán nincs összhangban egymással, valószínűleg ez az oka annak is, hogy a szenvedélyt igazából a szenvedés váltotta fel.
Nem túldimenzionálva, viszont a tisztánlátás miatt, a legfőbb oka a pitiáner „skandálok” felnagyításának éppen a tűz hiánya.
Ha volna mivel foglalkozni…, ám sajnos így marad a lékek foltozása, és a visszaigazolások hiányában a viszályok szítása. Abban a pillanatban, mikor elfogy a gyepen a kellő alázat, kiürülnek a fejek a lelátón is. Bizonyára nem véletlen, ahogy onnan is fogy a nép. Az idény végi összefoglalóba mindenképpen bekerül majd az a tény is, hogy soha nem veszítettünk még ilyen rövid idő alatt ennyi sárga-kék ereklyét.
Az okokat taglalni felesleges, viszont a „íratlan kisbetűs” részt végre illő lenne elolvasni a drapik hátoldalán: az élet nemcsak játék és mese, ahol egy fészbuk lájk megoldás mindenre! Tetszik helyett kérném inkább elgondolkodni ezen a jegyzeten (is) …
Egy ideje a játékvezetőkre sem lehet panasz, most is befújta a büntetőt. Valóban az volt, a különbség csak annyi, hogy fél éve ilyet még nem volt „szokás”.
Az effajta lehetőséggel élnünk kell, élnünk kéne. Aztán a harmincadik perctől már nem sok közünk volt a találkozóhoz, azon kívül, hogy a pályán maradtunk. Ennél talán csak a Duna World riportere bosszantott fel jobban, aki végig „túl objektíven” tudósított, viszont Holmant nem felejtette el több ízben is indokolatlanul …., akarom mondani megdicsérni.
Sajnálom, de a honi közvetítések közben inkább lehalkítom a televíziót, ezért örültem, hogy végre magyar szóval találkozom. Így esett a választásunk a Dunára, és egy amatőr riporterre, akinek az is nehézséget okozott, hogy két szóból kiolvassa, amint éppen a magyarokat szidják. Ha tovább kommentálnám az esetet, az politikai provokációnak minősülne, ezért inkább itt pontot teszek.
Nagyon elfogytunk az idény végére, mi sem mutatja jobban, minthogy ezúttal egyet sem cserélt a mester. Kapott hideget-meleget mástól, ezért én most megkímélném őt.
Biztosan nem azért történt, mert elfelejtett, hanem egyszerűen nem volt kit berakni? Így nem lehet elmenni Pozsonyba, igazából sehol sem szabadna így kiállnunk. A jelenlegi kerettel még az edző marasztalása is öngyilkosság, ezt valószínűleg ő maga is tudja. Azt hiszem, a télen nem lesz elég feltölteni a csapatot, inkább indokolt felépíteni azt az alapoktól.
Viszont ez nem a szurkolók dolga, azok majd a parazsat kezdik el ismét fújni, hogy a tűz mihamarabb visszatérjen az Arénába és a lelkekbe. Főleg a lelkekbe! A francba is, ne csak a pénzről szóljon mindig minden. Én ígéretek helyett olyan jeleneteket szeretnék látni, amik valódi érzésekről szólnak. Pozitív érzelmeket! Amelyek könnyeket csalnak a szemekbe, és abba pár vereség is belefér majd.
(Roberto)