Egy időkapus sztori után úgy gondoltam, nem lehet különlegesebb témát találnom „fatornyos” kisvárosomban, de mint oly sokszor, most is tévedtem. Elég, ha az ember nyitott szemmel jár a nagyvilágban, képes befogadni olyan dolgokat is, melyek felett mások talán elsiklanának, és máris adva van a történet. A téma most is a földön hevert, akarom mondani a föld alatt, s mindaz mit nem látunk, mindaz, mit zárva tartanak a kíváncsi szemünk elől, maga a rejtély.
Elég, ha például egy pince bezárt ajtajára gondolunk, mit gyerekként sosem nyitottak ki előttünk, amiről azt beszélték, egy másik világ bújik meg mögötte. Egy titkos átjáró, vagy egy kérdésekkel teli helyiség, ahová a szem nem lát be, és láb még nem lépett. Vagy az „átkosból” visszamaradt légvédelmi óvóhely a kiváltságosok számára? Dunaszerdahely nem nagy város, ha volna hasonló, már biztosan rábukkant volna valamelyik mobilszolgáltató, miközben ementáli sajtot csinál házunk közelében a talajból, a legújabb csúcstechnológiát bevezetve otthonunkba.
Esetleg korábban, a földgáz térhódítása idején, az egyik bagger kanala talán „beleharapott” volna a titkos alagútba? Sok a kérdés! Nyugi, lesznek válaszok is…
Budapesten a Rákosi-korszak idején épült egy atombunker, amit F4 objektumnak hívnak, s onnan egy esetleges atomtámadás idején gyakorlatilag az egész metróhálózat elérhető. Gyermekkoromban nagyapám mesélte, hogy Szerdahelyen is létesítettek föld alatti bunkert, és nem ez volt az első alkalom, hogy földbe vájt járatokról szóló fáma terjedt el városunkban. Persze az itt leírtakat senki ne vegye készpénznek, mindez csak feltételezés, semmiképpen nem ajánlom, hogy ásni kezdjenek emiatt. Most hát időrendi sorrendben négy helyszínen kutatnák képzeletben, erről szólna ez a jegyzet, egy laikus szemével.
Kondé Miklós alagútja a templomból a Sárga Kastélyig
A régi dunaszerdahelyiek képzeletében élt az az elbeszélés, hogy valamikor alagút vezethetett ki a Szent György templomból a Csallóközi Múzeumnak helyt adó Sárga Kastélyig, amelyet Kondé Miklós építtetett. Tudva lévő, hogy a templom alagsorában kripták találhatók, és a környék anno temetkezési helyként is szolgált. A Kondé család Szerdahely városának egyik mecénás volt egykoron, Kondé Miklós a család leghíresebb tagja pedig több helyen is volt plébános a Csallóközben, majd püspök Nagyváradon. Bár a szakemberek az idők során többször is feltárták és megvizsgálták a templom alatti kriptákat, egy esetleges járat nyomaira sosem bukkantak. Az is kérdéses, hogy a légvonalban is kb. fél kilóméter hosszú feltételezett alagutat milyen eszközökkel sikerülhetett kiásni elődjeinknek?
Az is igaz, hogy korábban már a törökök előszeretettel használták ezt a megoldást a magyar várak meghódításánál, vagyis a dolog nem elképzelhetetlen.
A következő helyszínünk a dunaszerdahelyi gokart pálya környéke a Kisudvarnoki úton, ahol valamiféle földsáncok nyomaira bukkantak. Az emberi kéz alkotta búvóhelyről nagyapám mesélt, aki megjárta a 2. világháborút is. Elbeszéléseiben ennél „cifrább” dolgok is szerepeltek, melyek valóságtartalmát a testében megbújó repeszdarabkák igazolták.
Ha azt vesszük, városunkban nyomtalanul eltűnt az egykori hadifogolytábor is az Ádor utcában, és a Verne Gyula által leírt tengeralattjáró sem science fiction manapság. Miért nem lehettek lövészárkok hát városunk szélén?
Légvédelmi óvóhely az Erzsébet tér alatt a szocializmus idejéből.
Mind közül ezt tartom a legvalószínűbbnek, bár soha senki nem bizonyította létezését, én gyermekkoromban az Erzsébet téri járdaszigeten lévő csatornáról meg voltam győződve, hogy a légvédelmi bunker szellőzőaknája. Egy gyereknek amúgy is élénk a fantáziája, szóval a dolgok létezését nem szükséges tényekkel alátámasztani. Adva van az egykori pártépület és a bíróság közelsége, s a teória egy csapásra létező objektumot szül. Nagyapámtól egyszer érdekes dolgot hallottam, mégpedig azt, hogy az Erzsébet sziget – ahogy az öregek hívták – alatt a szemközti pártépületből induló pincerendszer húzódna. A kommunizmus idején pedig a hidegháborús tevékenységek csákányt és lapátot követelhettek. Ássunk hát egy óvóhelyet a párt legfelső rétegének, konzervekkel és egyéb tartós élelmiszerekkel ellátva azt? Meg pár vörös csillaggal, „isztota je gulomet”.
A szerdahelyi alagutak és titkos járatok „legfiatalabbik feltevése” a nevében viseli, hogy a föld alatti világ neve: az alvilág!
Eszközök bőven léteztek rá, hiszen csak pár évtizeddel ezelőtt járunk az időben, és a térben. A rendszerváltozás, vagy rendszerváltás (kinek melyik tetszik) hirtelen fene nagy szabadságot szült, amivel sokan nem tudtak mit kezdeni. Mások viszont nagyon is kihasználták a lehetőségek minden tárházát, amivel egy időben barátokat és ellenségeket is szereztek maguknak. Egy bizonyos, ásásban profik voltak, s mivel sosem lehetett tudni merről leselkedik a veszély, kellett egy terv.
Vagyis, kellett egy egérút, amin keresztül el lehetett iszkolni a kártyapartiról, még nyerő állásnál is, ha a szituáció megkívánta. Szóval akkoriban azt beszélték, hogy a Fő utcai Fontána étteremből a pincén keresztül alagút vezetett egy közeli helyre, ahol mindig állt egy fekete kocsi tele tankkal. A tank alatt természetesen az üzemanyagot tessen érteni, kedves olvasóm. Ha úgy vesszük ez a sztori sem hihetetlen, pláne annak fényében, ami mostanában a felszínre kerül abból az időszakból…
Utóirat: Ennyi lett volna mára, egy kis fantáziával megspékelt rész a szerdahelyi képeslapok című sorozatból. Minden kedves olvasómnak békés, boldog ünnepeket kívánok. Kérem ügyeljenek rá, hogy Kevin ne maradjon otthon egyedül! Nehogy még ásni kezdjen… 🙂
(Roberto)