HANGFAL: Angel Olsen – Monumentális és gyönyörű

A cikk megjelent a Klikk Out 2020/01. számában.

A St. Louisban született, de Észak-Karolinában élő folkénekesnő eddig szinte mindegyik albumán más arcát mutatta.

ANGEL OLSEN – ALL MIRRORS

♥♥♥♥


Jelen: New Love Cassette, All Mirrors, Lark, Too Easy, Spring, What It Is, Chance.
Múlt: Shut Up An Kiss Me, Never Be Mine, Unfucktheworld, Acrobat, Sister, Intern.

2010 óta jelentetett meg lemezeket, de igazán három albumát szokták a minimálisan figyelemre méltók közé sorolni, ezek közül is a két utolsó, amely már az adott év legjobbjai közt is megjelent, az All Mirrors például a Guardiannál egyenesen a hatodik volt tavaly.

Míg a 2016-ban megjelent My Woman-en rockosabb hangot ütött meg, addig az All Mirrorson egy tizenegy tagú nagyzenekar áll mögötte, aminek rétegei több dalban, többek között a címadóban is megmutatkoznak, a másik pólus pedig a nagyon intim és szinte már minimalista New Love Cassette, amelyet egy izmos alap kísér végig, míg helyenként egy-egy vonós köszön be hátborzongató módon. Monumentális és gyönyörű az egész.

 

HALLGASD MEG:


Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább