Fotók: Horen Instagram: @rokkorokush
Vőfélyektől gyakorta hallhatjuk lagzin: régen a lányok úgy főztek, mint az anyjuk, ma meg úgy isznak, mint az apjuk. És ha egészen precízek akarunk lenni: régen a fiúk úgy ittak, mint az apjuk, ma meg úgy főznek, mint az anyjuk. Na persze, ugye?!
Miután a kicsi születése után elhalkul az örömóda, végre rátérhet a család a lényegre. Óvatosan, finomkodva megkezdődik a meccs! Az egyeztetés a családi hagyatékról, arról, hogy a pici kitől mit kapott, mit örökölt.
Brit tudósok is bizonyára foglalkoztak már a témával, de szerintem nem jutottak semmire. Noha talán érdemes volna kitalálni a végrendelet fordítottját, és még az élet előtt leülni egy ügyvédnél, és leszögezni, ki mit szeretne, ez nem kívánságműsor. És különben is: veszíteni nem lehet, hiszen ahány családtag vagy barát, annyi aspektus, annyi kidomborított részlet, ami alapján éppen ott rejtőzik benne a dédapja, aki már nincs köztünk, vagy a nagyanyja, vagy az unokatestvére. Legyen bárki, csak ne a postás, ugyebár!
Egyébként az ilyesmiben mi, a szülők vagyunk leginkább kompetensek, és Renivel aprólékosan el is terveztük, hogy majd rám fog hasonlítani és az övé lesz a természete. Ja és hogy lány lesz! Aztán szembejött az ultrahang, és egy kis kukac miatt újratervezhettük a jövendőt.
Nem volt még persze rózsaszín a gyerekszoba (isten őrizz!), és nem is lett végül kék se, sőt, tulajdonképpen még gyerekszoba sincs, hiszen az az egész lakás a kulcslyuktól a páraelszívóig. A gondolat, hogy egyszer Rókinak lesz valami ilyesmije, egyelőre ütközik a realitással, amit az határoz meg, hogy mindketten javarészt otthonról dolgozunk és urambocsá’ rendetlenek vagyunk. Cserébe viszont Róki örökölt mindenekelőtt – Vekerdy Tamás szavaival élve – két „jól rágható, jól szívható” szülőt. Ezekben a sportágakban pedig ő minimum világbajnok!
Na, de térjünk rá a konkrétumokra, hiszen azért mégiscsak túl vagyunk már egy éven meg egy további hónapon, és ilyenkor azért már az eljárás is átlépett a nyomozatiból a bizonyítási szakaszba! Lássuk megállapításaink esszenciáját!
Rögtön születése után például kitalálta, hogy ő napokig ébren lesz, és úgy is lett! Határozottsága szemernyit sem lanyhult, így történhetett, hogy ma már lényegében egyedül felmászik a kanapéra és onnan csaknem az ablakba (nekünk meg úgy kalapál közben a szívünk, mint egy Kalasnyikov). Ahova menni akar, oda megy. Nincs apelláta! A nap is már akkor kel, amikor ő, és kész!
Aztán persze ott van az a férfinyavalya, aminek gyökerét már bizonyára számtalan tudósember próbálta feltárni: hogy mégis miért van az, hogy a pasi határozottan nekivág egy feladatnak, de útközben kap néhány gellert a cselekmény. Például kiüríteném a macskaalmot, de az lesz a vége, hogy katonás rendben állnak az ételhordók a sarokszekrényben úgy, hogy közben kimostam a hűtőben a zöldséges fiókot is. Kitűnő férj vagyok, tudom, de az alom közben megrohad!
Ezt Roki is örökölte, még ha egyelőre úgy tűnik, kicsit félre is érti. Nála ugyanis a történet valahogy úgy kezdődik, hogy elindul segíteni nekem bepakolni a mosogatógépbe (értsd: kipakolni onnan), de közben megbotlik egy kockában, ezért ki kell borítania a kockás vödröt, majd észreveszi, hogy kilóg egy állatka a plüssös dobozból, ezért azt is ki kell pakolni, mire feltűnik neki, hogy az összes rágnivaló könyvecske szintén a saját dobozában hever, azt pedig úgy nem illik, hisz ki kell nyitogatni őket. Tanul a gyerek, de még van mit finomítani a technikáján!
Ha találkoztatok már Roki tekintetével, akkor tudjátok, hogy farkasszemet nézni vele olyan, mint egy farkassal. Addig nem néz félre, míg meg nem eszi a húsod! De hát ő talán mégiscsak jobban tudja, mikor kell őt felvenni, azután pedig merre kell vele elindulni, és ha nem úgy lesz tüstént, akkor szemmel láthatóan minden részletre kiterjedő magyarázatot vár az indokokról.
A friss üzleti, de a fagyasztóból előkapott kőkemény zsemlének is ugyanolyan elánnal fog neki, nem is beszélve egy-egy szelet gyümölcsről, különösen a körtéről. Az etetőszék számára egy magánzárka, ahol más diktál. Az evés második fele ennélfogva panaszkodástól hangos, de abba nem hagyja még akkor sem, amikor már épp bújtatom ki a kényszerzubbonyból vagy emelem ki a székből.
Renim minimum egy megyei fordulóban helyezést érne el, Roki pedig már első évében is keményen edzett, hamarosan küldhetjük valami korosztályos vébére. Különösen úgy, hogy miután befejezi, földet éréskor elereszt egy olyan mosolyt, hogy a zsűri el is felejti, hogy mások is versenyben lehetnek!
Műfajom! Amin – akárcsak a gyászon – semmi más nem segít, csak az idő és a türelem. Közben el is felejtem, hogy volt egy életem a csuklásmaraton előtt. Rokinál a kezdetektől 12 perc volt egy menet, és ezt akár stopperrel le is mérheted!
Mondanám én neki, hogy ki éjjel legény, az legyen nappal is, de szerencsére nem hallgat rám, és legalább időnként nappal jókat szunyál. Én fiam!
Folytathatnám a sort, hiszen még egyetlen testrésze sem került szóba, de hát nézz csak bele a szemébe és meglátod Reni szigorát és magabiztosságát, klímaváltozást előidéző mosolyát, aztán nézd meg egyben az egész fejét és meglátod az egyéves Tibikét.
Reni pedig már megállapította, hogy a feneke és a csodás combja, de a kis pocakja, kiemelkedő bordái és urambocsá’ lapos mellkasa is olyan, mint az apjáé, és ezt felőlem akár papírra is vethetjük! Azért pedig mindent meg fogunk tenni, hogy az élete a maga tanulásra és önreflexióra ösztökélő kátyúival is olyan boldog, vidám és játékos legyen, mint a szüleié!
AZ ELŐZŐ RÉSZEK: