KLIKKARCHÍVUM: Storckék álomutazása, Habos napok és a párizsi kiruccanásom
A jegyzet 2016-ban jelent meg.
Előfordulhat, hogy a cikk némely részei már nem aktuálisak, az eredeti hangulatának és üzenetének megőrzése céljából viszont nem módosítottunk rajta.
Fotók: Klikkarchívum, Habos Napok 2016
Épp a Budapest kávézó előtt sétáltam Dominika lányommal, hogy a jó bizonyítványát megünnepeljük – kezdetben egy finom ebéddel – amikor meghallottam, hogy „kapásom” van a mobilon.
Gocoň Peti: „Szia, Tibi, mit szólnál ahhoz, ha a Klikk Out kiküldene téged az Eb-döntőre?”
Mi van? – kérdeztem magamtól. „Opfff, fúúúú, izéééé, mi?” – körülbelül ez jött ki belőlem. Hallgattam Petitől az információkat. Hihetetlen.
„Gyere Domcsi, egy pillanatra üljünk le…” – fordultam a lányomhoz, miután letettem a telefont…
A repülőgép vasárnap délután 16.10-kor indult. Csodával határos módon gond nélkül – úgymond csont nélküli dobással – sikerült a check-in, simán átmentem a kontrollokon, és bársonyos mozdulattal helyet foglaltam. More, ezt nem is reméltem/vártam magamtól! Tyuhaj, nem félek…
Nem volt kedvem olvasni, ezért behunytam a szemem, és fejben indítottam pár filmet a Habos Napok pillanatairól…
Habos Napok-sátor – elmélkedés, első felvonás (magyar győzelem egyenlő: extázis a sátorban)
Már a magyar válogatott első mérkőzése is hihetetlen volt… De „nyista” ahhoz képest, ami az Izland elleni mérkőzésen, és utána történt. Én és a kollégáim, Kiss Balázs, Milan Vrábeľ és a technikusok a LED TV mellett székelünk, tehát látjuk a sátorban ülő tömeget is, mivel nem ülünk nekik háttal… Fergeteges hangulat mellett sikerül a magyaroknak kiegyenlíteni. Robban a sátor…
Czafik Gábor, alias Hooligan egy komplett őrült arckifejezéssel, kombinálva a szív legemberibb fociszeretetével üvölti azt, hogy: góóóóól!!! Felugrik a pódiumra, de szinte azonnal visszaugrik – izeg-mozog…
Hát erről szól a foci, kedves néma és undorító, modern foci píár-parasztjai!!! Vége a meccsnek. Hihetetlen, ahogy Zoltánka, a vezérszurkoló játszadozik a közönséggel. Azt csinál velük, amit akar, és amit akarnak! Támad egy ötletem.
„Zoli, menj fel a pódiumra, és válogatunk együtt számokat. Te add magadat, csináljunk egy rögtönzött bulit!” – mondom neki.
Zoltánka csinálja, és ku.vára jól… Mindenkit felpezsdít. Világi Oszkár a Nélküled dallamát énekelve felugrik hozzánk a pódiumra Németh Krisztivel együtt és énekelünk…
A portugálok második félidejét már csak képpel vetítjük. Három óra fergeteges buli után vége. Már csendben ülök a fotelben, amikor Milan megkérdezi:
„To cso sztye dali?” „Nemtom” – válaszolom.
Párizs, Charles De Gaulle reptér – Saint-Denis stadion
Tudván, hogy nincs sok időm, gyors léptekkel szálltam ki a repülőgépből. Irány a taxi, mivel Gocoň Peti, aki már péntektől Párizsban van a családjával, figyelmeztetett, hogy metróval ne próbálkozzak, mert lehetetlen rövid időn belül kiigazodni a metrórendszerben. Magyarán, lekésem a meccset. Megszólítottam tehát az első taxist. Stadionhoz 180 euró – mondja a ,,franszia”…
Te tiszta hülye vagy? – kérdezem tőle, de csak magamban.
Reálisan: „Figyelj, magyar vagyok, nem hülye!” Háromszor elmondtam ezt neki, háromszor levitte az árat, de akkor is 110 eurót kért. Próbálkoztam még kb. öt darab hasonló taxis szélhámossal, s végül egy nyápic, kb. 25 éves olasz-francia, aki Nua névre hallgatott, kb. 60 eurót kért (végül 71 lett, de igaz, hogy várt is rám…) Elvitt először a szállodába (ott kb. 7 perc alatt elintéztem mindent), és aztán szlalomozva a kis kocsijával a Saint-Denis stadionhoz is. Körülbelül 20.35 lehetett, amikor leültem Petiékhez… Kifújtam magam…
Habos Napok-sátor – elmélkedés, második felvonás (Staff Party)
Egy helyénvaló kérdés: Mi az a Staff Party? Hát az egy buli, amikor – többnyire hosszabb akcióknál – az akciót szervező és a munkálkodó tagok kieresztik a feszültséget, a fáradtságot, és jót szórakoznak. Szigorúan zártkörű esemény. A Habos Napok harminc napos akció volt… Pár nappal a Staff Party előtt már nyilvánvaló volt: mindenki számára feledhetetlen egy hónap lesz ez sokáig. Sokáig… Sokáig…
Hihetetlen volt, hogy milyen táncfesztivált „rendeztek” a csapos lányok!!!
Emejzing… Nem is tudom, melyik bulizó lány nevét írjam ki, hiszen összesen harmincheten voltak a csapoknál… A Staff Partyn nagyon kitettek magukért a technikusok… Lelkes Tommy… Fékezhetetlen volt, rappelt, majdnem szteppelt, et cetera…
Danics Rolit, aki a „legnagyobb csávó” becenévre hallgat, se kellett kétszer kérni, hogy szórakozzon. Ahogy egy ilyen akción szokás és természetes dolog, egypár románc azért alakult, például… Na, azért diszkrét leszek… Na jó, srácok, lányok, hölgyeim és uraim, nem csak a Staff Party, de az egész hónap emejzing és feledhetetlen volt veletek!
Párizs, Saint-Denis stadion (A meccs)
Nem vitatkozom az emberekkel, hogy milyen volt a döntő színvonala. Amúgy is már egy ideg vagyok attól, hogy a tévétársaságok mit művelnek a kamerákkal. A fociból már csak az maradt, hogy hadd mutassuk meg közelről Ronaldo lába közét, illetve Messi fülét, nem pedig az ideális totál képet a területről, melyen zajlik a foci. Ferdíti nagyon ez a kamerás filozófia. Ez a jelenség valami hasonló, mint ahogy a CD kaszabolja a zenét, ellentétben a bakelit lemezzel. Alacsonyabb szinten is, nemcsak Eb-n, menjetek inkább a stadionokba! Szurkolói szemmel káprázatos volt, de szakmailag is figyelmesen néztem ezt a meccset, és ki merem jelenteni emóciók nélkül, hogy hihetetlen dolgokat láthattam. Amikor az emberek a tévében csak azt a területet látták, amit a kamera mutatott, tehát ahol a labda volt, addig mi Petivel élveztük a rakás focigyémántot…
„Nézd, milyen kis területen van mindkét csapat, és milyen mintaszerűen tartja az összes spíler a pozícióját” – mondta Peti.
„Azta! Nézd milyen jól állnak a portugál védők, annak ellenére, hogy támad a csapatuk! Ezt egyszerűen nem látni nálunk, nemzetközi szinten se” – mondom én.
És inkább nem beszélek arról, milyen volt a kapusok munkája, amikor még a labda csak közeledett a félpályára. Tévedés ne essék, azért nem ez az első nemzetközi nagy meccsem… Hihetetlen, hogy mára taktikailag milyen szofisztikált játék lett a foci, miközben megtartotta a sava-borsát, maga a játék szó tartalmának a lényegét… Fuuuuh!!!
Habos Napok-sátor – elmélkedés, harmadik felvonás (Búcsúzik a magyar csapat, meg az utolsó nap)
Magyarország-Belgium, röviddel a meccs vége előtt, 0-4… Roberto, a vezérszurkoló megkéri a fullos sátor vendégeit:
„Kérem, álljatok fel! Azt hiszem, hogy ez a magyar csapat megérdemli tőlünk a Szééééééép volt fiúúúkat!”
Meg bizony, a k.rva életbe! Mondom, de nemcsak én… Vastaps a meccs végéig… a meccs után jön a himnusz, most nemcsak az emberek előadásában, hanem megszólal a hivatalos verzió.
Megkönnyezem, és arra a széljegyzetre gondolok, amit a nagyapámról írtam az Habos Napok első estjére…
Teltek a napok és közeledett a Habos Napok utolsó napja. Még mielőtt vasárnap a repülőbe léptem, reggel kilenckor találkoztam a sátorban Klempa Szilivel, akivel „belőttük” az esti programot. Otthon felhívtam Kiss Balázst, és megbeszéltük a lépéseket.
Elbúcsúztam a feleségemtől és lányaimtól – mentek csavarogni – s láttam, tartanak az utazásomtól – megértem, a terrorizmus veszélye a levegőben van… Jött Milan Vrábeľ a diktafonért, így kávé mellett mindent megbeszéltem vele is. Cililink… Mezei Pisti, egy nagyabonyi haver, akit már kb. húsz éve ismerek, jelzett, hogy lent vár, hogy elvigyen Schwechatba (Köszönöm, Pisti!). Beszálltam az autóba, és tudatosítottam, hogy lényegében számomra véget ért a Habos Napok fesztivál… Erős nosztalgiahullám futott át rajtam, de… na, de irány Párizs…
Párizs, Saint-Denis stadion (Megint a meccs)
A portugálok jobbak! Ronaldo… A már az egész világon megszokott lebuzizás ide vagy oda – hihetetlen, mit művelt, miután elég alattomos módon térden rúgták őt a franciák. Nem az edzőt égette azzal, hogy a cserepadról beszélt, kiabált és gesztikulált a játékostársaival, hanem hihetetlenül motiválta őket, erőt adott… emejzing…
Gocoň Petivel ezt végig figyelemmel követtük, miközben persze mosolyogva azt is figyeltük, hogy Petike, a kisfia mennyire élvezi a döntőt…
Felugrunk a helyünkről, amikor a portugálok majdnem kettétörik a kapufát a szabadrúgással. A franciák már nem bírják, de még egy kapufa sikerül nekik is. A hazai nézők apatikusak, a hosszabbítás utolsó tíz percében már nem is bíznak az egyenlítésben. Vége. Eszméletlen showműsor kíséri az ünnepélyes díjátadást. Pár méterre ülünk a portugál szurkolóktól, tehát a játékosokat kb. tíz méterről látjuk, ahogy csápolnak a kupával… A Gocoň család és én élvezzük a nagy pillanatokat.
Úton kifelé a stadionból csupa portugál szurkolóval találkozunk… Túléljük… Nincs taxi sehol, az utolsó metróval megyünk. Én hamarabb szállok ki, máshol van a szállodám. Lassan, komótosan, két óra alatt legyaloglom a távolságot, miközben a fellegekben repkedek…
Csá, Párizs, viszontlátásra, Habos Napok!