Nem lennék fair, ha nem közelíteném meg a környezetvédelem témáját egy másik szemszögből is. (Korábbi cikkemet ITT olvashatjátok. ) Miért kell állandóan extra csavarokat, felesleges köröket futnunk ahhoz, hogy a környezetünk védelmében kötelességtudóan, felelősségteljes polgárként viselkedjünk?
Miért ilyen bonyolult „helyesen” bevásárolni? Miért olyan nehéz kikerülni a műanyag csomagolást a kívánt árucikkeken? Most komolyan, nem ért meg az emberiség a pusztulásra?
Persze, nem hibáztathatjuk azokat sem (tényleg nem!), akik egyszerűen csak szeretnének bevásárolni. Mert ők sem akarnak semmi mást. Szükségük van azokra a termékekre, meg is engedhetik maguknak, elindulnak hát a legnagyobb áruházláncokba „hiszen ott olcsóbb” alapon, és egyszerűen leveszik a polcról, majd beteszik a legolcsóbb variációt a kosarukba. Ennyi. Egy egyszerű mozdulat, amivel – tudatlanul (?) – porig rombolják környezetünket.
Valóban hibáztathatom őket ezért? Hiszen nem vagyunk büntethetők csak azért, mert műanyag csomagolású és mondjuk nulla százalék valószínűséggel újrahasznosítható termékeket vásárolunk.
Ez olyan például, mint amikor kólát viszünk haza, ami köztudottan nagyon káros és már-már vetekszik a tisztítószerek hatóanyag-tartalmának erősségével. Viszont ezzel „csak” magunkat, illetve a közvetlen környezetünket „mérgezzük”. (Persze, ha az eldobált műanyag palackoktól elvonatkoztatunk.) Mindenki szemet huny, amikor látja a másik kocsijában a kólát, a szalagon felnevelt és leölt fóliás csirkét, a túltolt tartósítószer tartalmú tejtermékeket, vagy épp a rengeteg műanyag zacskót, melyek ott lógnak szinte mindenhol, és aki kapja, (marha) marja alapon bárki bármennyit vihet(ne) belőle.
Gyerekek, a koronavírus majdhogynem restartolta a gazdaságot, vajon ha szépen kérjük, megtenné ugyanezt az ország környezetvédelméért felelős fejesei közt is? Akkor talán nem kellene végre lelkiismeretfurdalást éreznünk azért, mert szeretnénk beszerezni a hétköznapi szükségleteinket.