Az elmúlt hét megint nem volt eseménytelen, újraindult például a városnéző kisvonat, ami egy vasutas számára kb. olyan, mint zsiráfot látni a tyúkólban. Persze aranyos, sőt tetszik is, egyszer biztosan ki is próbálom. Aztán képzeljék a minap, sötétedés után repülőgépet láttam az égen. Ugye, milyen érdekes… így két hónap után? Kérdeztem is a feleségemtől, hogy jól látok-e, esetleg nem ufó-e? Megnyugtatott, hogy talán kormánygép lehet, vagy a DAC új edzőjét hozzák különgéppel Szerdahelyre.
Bocsánat, kicsit elkalandoztam, ma csak kedd van, Bernd Storckról majd csütörtökön… Most, hogy újra beindult az élet, és az orvosi rendelők is tárt ajtókkal várják a pácienseket (kivéve a fogorvasokat, azok csak húznak!), kihasználtam az alkalmat, és meglátogattam a kedvenc dokimat. Valóban régen nem találkoztunk, úgyhogy a nővérke rögtön egy kérdéssel fogadott az ajtóban: „volt mostanában külföldön, vagy valahol?”
Vajon mit mondana erre a Hofi, csak sejtem, bizony ám aranyoskáim. Én lezserül a két lehetőség közül a valaholt választottam, hiszen ha nem lettem volna valahol, akkor most itt sem lennék. Voltam például a balkonon, galambpottyantást spaklizni a párkányról. Egy ilyen művelet alkalkalmával – éppen június elseje reggelén -, tudatosult bennem, hogy bizony kinyitottak az óvodák is.
A tanító néni erélyes hangon kiáltott rá az egyik kis lurkóra, hogy azonnal jöjjön le a fáról!
Azért az már milyen szívás, hogy pont gyereknapkor kell újból oviba, meg iskolába menni, ugyebár.Biztosan nem én vagyok az apák mintapéldánya, de tagadhatatlan, van tapasztalatom a témában. Akárhogy is próbálom tűrtőztetni gondolataim, csak kibújik a szög a zsákból. Mert lehet az ember űrhajós, mozdonyvezető, vagy juhokat terelő juhász, biz’ Isten, szerintem a legjobb gyereknek lenni. Mert mi dolga egy gyereknek?
Leírja a leckét, aztán uzsgyi, mehet a haverokkal a grundra rúgni a bőrt. Az én szoftverembe legalábbis ez égett bele, nem az elektromos kütyük által gerjesztett, megfoghatatlan és személytelen lövöldözős videójáték. Tudom na, vírus volt…
Na jó, maximum télen, mikor vagy még nincs hó, vagy elfogyott a répa a hóemberhez. Meg persze a szén a két csillogó szeméhez…
…mivel azt Pistabá eltüzelte a szilárd tüzelésű lakótelepi kazánházban, ahová ugyanolyan jó buli volt gyerekként leosonni, mint most a fifázás. A fifázás se’ annyira rossz, persze csak ha én nyerek! De mikor is lesz a gyerekből felnőtt, ha már nem mászik fel a fára, vagy esetleg az első nedves álma után? Vagy mikor már rájön, hogy az addig mélyen tisztelt felnőttek igazából ugyanolyan gyerekek, mint ő, csak már borotválkoznak?
Ja, ki itt, ki ott ugyebár, de mi maradjunk szigorúan az arcszőrzetnél. Szóval mikor nő fel egy gyerek? Talán mikor megkapja az első komoly feladatot:
Menjél le fiam vajért, mert elfogyott! Itt van a pénz, vegyél Pedrót (a.k.a. rágó) magadnak, ha futja…
Vagy pl., porszívózz fel, öntözd meg a virágokat! A fentieket is… A fenébe, hát a felelősségtudat az, ami kezd felnőtté tesz, nem? Szerintem igen! Amikor még játszik a gyerek, de már érzi, hogy mi a jó és mi a rossz. Felfogja a világ történéseit. Amikor rájön, hogy minden múlandó, és egyre nehezebbek azok a bizonyos napok, hetek, hónapok. Lassan már évek. Amikor már felfogja, hogy felelős az embertársaiért, minden szerettéért és bárhogy próbál „mindenható” lenni, érzi, néha tehetetlen.
Szóval nehéz elvárni a gyerektől, hogy két hónap extra szünidő után, amit a nagyinál töltött, egyszeriben ne másszon fára.
Türelem! Anya, én még szeretnék játszani, sokszor és sokat! De már egyre többször érzem azt a tehetetlen érzést. Felnőttem? Minden bizonnyal! Már nem hajtok át szándékosan kerékpárommal a frissen festett főutcai zebrán például. Különben meg szép zöld lesz az a kerékpárút, a piros fehér zebrákkal, ha elkészül.
Csak azt tudnám, hogy akik minden hétvégén üvegtörmeléket szórnak ki rá, azok még gyerekek, vagy már felnőttek? Mert ha még gyerekek, akkor miért isznak, és ha már felnőttek, akkor miért viselkednek gyerekként? Nehéz kérdés, inkább fára másznék, ha lehetne…
(Roberto)
ELŐZŐ RÉSZEK:
LISTÁVAL A KÉZBEN SZERDAHELYEN