Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok – Bágya Szilárd György
FOTÓK: FEKETE NÁNDOR, ARCHÍV (1)
Mi egy vérből valók vagyunk… – énekeli az Ismerős Arcok fülbemászó nótáját minden hazai meccs előtt, már hat éve. Szép és megszerettük, de ahhoz, hogy akár a mai történetünk kerek legyen, kellett hozzá valami más is. Kellett hozzá egy kis DAC, valamint az a közeg, amit egy hazai meccsen oly’ sokan megtapasztaltak már. Ennek szellemében beszélgettem egy Anyaországi szurkolóval, s arra kértem, mesélje el a tisztelt olvasóknak, hogy talált rá Dunaszerdahelyre, hogy talált rá a DAC-ra?
Mai vendégünk Bágya Szilárd György időt nem sajnálva utazik hozzánk Tapolcáról, fiával Benjáminnal. Ahogy ő fogalmazott, nekik minden hazai mérkőzés egy ünnep, a magyarság ünnepe.Így ért célba szerintem a Nélküled legnagyobb üzenete, miszerint a határon túli 5 millió magyart ismét meghallja a nagyvilág! Már csak DACból is meghallja!
Mikor és hogyan jött az első dunaszerdahelyi meccs ötlete, milyenek voltak az első benyomások a környékről, a felvidéki emberekről, és persze a DAC-ról?
DAC-mérkőzést először 2017-ben láttam a televízióban, ez volt az első magyarországi közvetítés: Šafranko góljával győzte le a Slovant a DAC. A hangulat jól átjött, magával ragadott, tudtam, hogy nekem egyszer el kell mennem élőben is átélni ezt. Egy évre rá sikerült is, hatalmas élmény, csodálatos érzés (ez minden alkalomra igaz) volt mindkettőnknek.
Az itteni emberek kedvessége, segítőkészsége, barátsága ezt nyomatékosította is bennünk. Az YBS csoportnak is köszönjük, hogy ott lehetünk köztük, és a dobosoknak is, hogy Benit tanítják, engedik dobolni.
Sok élménnyel gazdagodtunk a pár év alatt. Legnagyobb a Cracovia elleni Európa-liga-selejtező volt, ahol a mérkőzés előtt és után lengyel barátainkkal volt tele a város, érezhető volt a magyar-lengyel barátság. Idegenbe kétszer jutottunk el, Pozsonyba és Nyitrára. Mindkettő nagyon jó túra volt, remélem a későbbiekben is eljutunk még a DAC-cal nemcsak ide, hanem más városba is!
Mondhatnám, hogy szegről-végről kollégák is vagyunk, viszont ami jobban meglepett, hogy más anyaországi szurkolóval ellentétben neked nem volt mostanában tartósabb kapcsolatod a magyar focival a nemzeti tizenegyet leszámítva.
A 90-es évek közepén jártam Fradi-meccsekre, majd szerződéses katona lettem, és a focira nem volt időm. Leszerelésem után a vasúthoz kerültem, megszületett Beni, míg kicsi volt, addig megint nem volt idő meccsre menni. Amikor 7 éves lett, úgy gondoltam, jó lesz, ha megismerkedik a lelátó világával. A Magyarország–Svájc vb-selejtező volt az első meccse. Családi szektorban voltunk, de a mérkőzés alatt mondta, hogy legközelebb a kapu mögé menjünk, mert ott van a szurkolás, ott a hangulat, amiért érdemes kijönni.
Azután rendszeresen jártunk a válogatott mérkőzéseire, közben rátaláltunk a DAC-ra is, ami a kettőben közös, az a közösségépítés, a magyarságtudat és identitástudat megerősítése, a sport szeretete, a hangulat megélése! A távolság sem akadály! Egy felvidéki ismeretségnek köszönhetően idén júniusban Délvidékre is eljutottunk egy Topolya–Zvezda derbire.
Éppen olyan időszakban beszélgetünk, amikor lezárták a szlovák–magyar határt, ráadásul a lelátóknak sem kedvez a kialakult helyzet. Mi az, amit az aktuális idényben a DAC csapatának jósolsz, hogy látod az esélyeket?
A határok lezárása és a létszámkorlátozás újbóli bevezetése nem jó senkinek sem, mert ha az itteni szövetség úgy akarja, akkor ezzel tudja majd befolyásolni a bajnokságot.
A mostani csapatot bajnokesélyesnek látom, de nehéz elképzelni is, hogy mi lenne, ha egy többségében magyar lakosságú város, magyar nyelvű szurkolótáborának a csapata lenne Szlovákia bajnoka.
Egy biztos, szeretnénk nagyon sokan átélni a bajnokság megnyerésének mámorát!
Addig is, amíg határzár van, Zalaegerszegre megyünk majd focira (amíg itt is megengedik)…
…történjen bármi, amíg élünk s meghalunk: hajrá DAC! Köszönöm a beszélgetést.
(Roberto)
ELŐZŐ RÉSZEK:
BEMUTATKOZNÉK, DAC-SZURKOLÓ VAGYOK…