FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
…akár a szikla. Olyan az igazság! Ha kimondunk valamit, az valós legyen, olyan dologból fakadjon, amit átéltünk, és hiteles legyen minden körülmények között. Minden embernek csak egyfajta igazsága lehet, egy becsülete, hisz’ akár a víz sziklát, az embert is mossa, koptatja. Vagy magával rántva elviszi messzire, aztán a tenger mélyére rakja le, ahonnan soha többé nincs visszaút. Ezért, ha kimondjuk, abban a pillanatban mi vagyunk a szikla! Sedlák a tenger mélyére került, Sedlák egy paraszt!
Az egész szlovák liga, a foci szégyene és lakmuszpapírja egy ilyen Sedlák, de nekünk aznap este megvolt a maga igazságunk, és élni is tudtunk vele. Végül patyolattiszták maradhattunk, fennkölt hangon hirdetve: győzelem! Foglalkozhatunk magunkkal, csodálhatjuk csapatunk tartását, erejét, küzdeni tudását. Szóval bármennyire is szerettek volna elhúzni minket, végtére felszabadítottuk puszta mivoltunkat!
Bónuszként a deja vu érzése köszöntött vissza ránk, kaján mosollyal, ökölbe szorított kézzel, de vigyorogva, a megbocsájtás magasztos képében.
Ekkor jöttem rá röpke öt perc alatt, negyvennégy éves fejemmel, mennyien vagyunk, akik kitartottak és hittek a DAC-ban. Azok is, akik ott voltak akkor 2008-ban, mikor pofon vágott minket a hatalom, de mi felálltunk, és a képébe röhögtünk. Meg a mostaniak… Igen, abban is hittek, hogy hat meccsből hatot megnyerünk, hogy több pont különbséggel vezetjük majd a bajnokságot. Na, valami ilyesmit meséltem el a gyermekeimnek a mérkőzést megelőző napon, az öreg DAC-kapu előtt. Műsorfüzetért voltunk… Jaj szegény fejemnek, most hazudtam volna? Nem ezek a szavak voltak, csak hasonlóak:
Most itt állunk a kapu előtt, ami bebocsájtott, de ki is taszíthatott egykoron. Mögöttünk az emlékekből újjáéledt Aréna, szüleitek, nagyszüleitek, sőt dédszüleitek „hétvégi otthona”. Sárga és kék, a bölcsőtől a sírig. Na ez a DAC!
Tények: 2008-ban kivetítős meccsen, megfogyatkozva, de megtörve nem, majd 2020-ban kivetítős meccsen, megfogyatkozva, de megtörve nem – akkor a hatalom, most a nyavalya ellen is küzdve fordítunk a Rózsahegy ellen. 3:2 és 3:2, a tényeket írja meg egy szaklap, a pletykákat a bulvár. Én érzelmeket írok, amik érzelmekből és szenvedélyből törnek elő, abból táplálkoznak. Az igazság a szikla, pillérei a szavak: persze voltak most is hibáink, mégha a kiállításnál a saját lábába akadt is el a rózsahegyi játékos. De Sedlák, mennyi kezezésnél voltál vak? Az első félidőben nem voltunk önmagunk, én sem voltam az.
Talán az „üres” lelátók miatt, még szerencse, hogy fél percig fejben és tettekben is tiltakozhattunk ellene. #AdjátokVisszaAFocinkat!
Aztán, ami ott röpke hat perc alatt történt, az maga volt a felszabadulás. Üvöltöttem! Csendesebben – szólt rám a feleségem, felkelnek a gyerekek. Csendesebben üvöltök, üvöltés nélkül örjöngök, könny szökik a szemembe. Gyere, te nagy gyerek – szólt rám ismét – […ez itt most magánügy…]. Novota Jani, Kweuke, Pinte Atti, Regedei, Németh Kriszti, most meg Jedlička, Kalmár, Ramirez, Davis, Blackman, Schäfer, hogy a fenébe ne üvöltenék, ki bírja ezt idegekkel? – ez meg közügy! A szokásos jegyzetemre az asztalon ennyi volt írva: Sedlák?! Győztünk! Keresd meg azt a képet, amin 2008-ban a kerítésen fentakadt N’lend lóg.
Akkor is és most is német edző ült a kispadon, Werner Lorant, illetve Bernd Storck személyében. Eltelt 12 év, de hagyom a múltat.
A jelent kell megélnünk, csak én ilyen visszaemlékezős fajta vagyok. A jelent kell megélnünk, de a múltat már ismerem, a jövőt meg féltem. Mi lesz így a focival, mi lesz így a DAC-cal, nézők nélkül? Mi lesz velünk, maszkos zombikkal, munkájukat elvesztő családapákkal, gazdasági csőd szélére került maszekokkal? Mi lesz, ha a kétségek közt sodródó társadalomtól elveszitek még a szórakozást és a szenvedélyt is? Mi lesz, ha a bajnoki cím kapujában elveszitek a DAC-tól a bajnoki címet, ha majd úgy tartja kedvetek? Ne feledjétek, olyan is az igazság, mint a szikla, ami mindent visz magával! Mint a DAC!
Talán porrá lesz minden
De az ami kell,
Néhány pillanat megmarad
Nem múlik el
A lényeddé válik
Csak a sír veszi el
Amíg élsz, amíg vagy
Beléd ég mint egy jel… (Kowalsky)
(Roberto)