Szigi-szemmel: Amerika választott?!

Az amerikai elnökválasztás kapcsán a világ nagyhatalmainak figyelmét kicsit az USA „belügyei” kötötték le.

Holott már messzemenőleg sem játszik akkora szerepet a világ csendőre szerepében tündöklő Amerikai Egyesült Államok gazdaságilag, hiszen a szakemberek szerint 2020-ban Kína megelőzte az amerikai gazdaságot.

Azon meg egyáltalán nem csodálkozom, hogy a demokrácia példaképének tartott USA politikájával nagyban kivívta sok ország ellenszenvét. Természetesen csak kevés az azon országok politikai elitje, akik ujjat mertek húzni az USÁ-val.

Tehát idén Amerika választott, ahol két olyan „nagyság” állt szemben egymással, mint Donald Trump és Joe Biden.

A dunaszerdahelyi Mini presszóban meg is jegyezte valaki, hogy John Fitzgerald Kennedy forog a sírjában e két név hallatán. 

Az utolsó nyílt vitát – ahol már muszáj volt olyan eszközökhöz folyamodni a vitát vezető műsorvezetőnek, hogy a vitázó felek egyikének kikapcsolták a mikrofonját, miközben a másik beszélt– szerencsém volt végighallgatni. Azt gondolom, nem csak nekem volt enyhén szólva furcsa a két politikus kampánya és az egymással folytatott kommunikációja, amely több volt, mint alpári.

Napjainkban a megosztottság jellemezi Amerikát, ahol rendőri túlkapásokról, rasszizmusról és zavargásokról harsog a média. Érdekes módon picit a saját környezetem megosztottságára emlékeztet.

Azt a kérdést viszont feltettem magamnak, vajon miért ennyi a Trump-rajongó?!

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább