Szigi-szemmel: Így várom a „más” karácsonyt

Szinte már a csapból is az folyik, mennyire más karácsonyunk lesz idén. Már akinek és ki mihez szokott.

A kormányok által hozott korlátozások, az úgynevezett „lockdown” szinte önkívületi állapotba hozott néhány embert. Valójában nem csodálkozom azon kisvállalkozók elégedetlenségén, akik a karácsonyi nagyüzemre építették éves bevételük jelentős részét, de akik karácsonyi zsongás hiányban szenvednek, és napjuk nagy részét a bevásárlóközpontok felfedezésével töltik, na ott valami nincs rendben.

Személy szerint én mindent be tudtam szerezni, de a közösségi portálok sok okosságát figyelve, lehet a szerencsésebbek közé tartozom. Egy kis internet shopping, néhány óra Dunaszerdahely boltjaiban és az ajándékozási láz letudva.

Apropó, találkoztam is három nagyon pozitív élménnyel. 

Az egyik a Vámbéry téri cipőbolt helyén nyitott csomagolatlan árut forgalmazó kisboltban történt, ahol fűszereket, magokat és több egészséges étkezéshez szükséges kelléket lehet kapni. A kiszolgálás kedves, útbaigazító és a maszk által takart mosolyt is lehetett érzékelni.

A másik a Posta utca végén található játékboltban történt, ahova nagypapa korúak tudatlanságával tértem be, már ami a napjaink 4-5 éves gyermekeinek játékválasztékát illeti. A mély dekoltázs feltérképezése után azonnal a játékokra fókuszáltam, és kaptam egy teljeskörű felvilágosítást mágnestábla-használatból és egyéniségfejlesztésből (nem az enyémből). Az eladó csajok szintén kedvesek és készségesek.

A harmadik pedig az idei savanyú káposzta vásárlásomhoz fűződik, amit nagy részben telefonon intéztem egy nemeshodosi kistermelőnél.

Tudvalévő, nagyon háklis vagyok a savanyúkáposzta minőségére, és szinte biztos vagyok benne, hogy az olvasók is találkoztak negatív élménnyel ezzel kapcsolatban. Vittem is a kiblicskémet, amibe 10 kilót (!) pakoltattam.

Az autó megáll a ház előtt, a hölgy kijön a kapuba, átveszi a kiblimet, pakol, fizetek és megyek. Otthon aztán szembesültem, hogy a 10 kilónak vagy 1 kiló föle van, és az íze pedig kifogástalan. Aki feltenné a kérdést, mit csinálok 11 kiló savanyú káposztával megnyugtatom, hogy elosztottuk a szűk családban. 🙂

Szóval, én így várom a „más” karácsonyom.

Itt szeretnék elnézést kérni a hölgyektől, hogy nem jegyeztem meg a boltok neveit, de ígérem, jövőre az is megmarad.

Mindenkinek kívánok békés boldog karácsonyi ünnepeket!

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább