Nem hiszek a munkámban, mit tegyek?

Fotó: Pixabay.com

Már nem tudok hinni a munkámban, mit tehetnék? Mi tévő legyen az, aki ideológiai harcot vív magában, mert nem képes többé elvégezni azt a munkát, ami ellenkezik az elveivel?

Én sem tudom. De szeretném, ha együtt gondolkodnátok velem, hátha jutunk valamire közösen.

Életünk során legalább egyszer eljutunk arra a bizonyos pontra, hogy átértékeljük az elért eredményeinket, átgondoljuk a munkánkat, a viszonyunkat a családunkkal, a barátainkkal, és feltesszük magunknak a kérdést, hogy helyesen van-e ez így.

De az sem baj, ha ezt gyakrabban megtesszük. Most van időnk agyalni, otthon vagyunk, nem mozdulunk ki, nehéz is lenne elkerülni, hogy komolyabb dolgokon is gondolkodjunk.

Kétfelé embertípus van:

1. Az egyik képes a kompromisszumra és bármit megcsinál, hiszen megfizetik érte. Ebből tartja el magát és a családját. Lehetőleg bele se gondol, hogy a munkája milyen hatással van a környezetére és az emberiségre úgy általában.

2. A másik nem képes olyan dolgot csinálni hivatásszerűen, amit ellenez, ami ellenkezik az elveivel. Ők persze csóróbbak is, de jóval boldogabbak az első csoportnál, mert ők abból élnek, amit szeretnek, igyekeznek napról napra megtalálni a helyüket, és próbálnak nemcsak magukért, hanem társadalmunkért is felelősséget vállalni.

Ne értsétek félre, ez nem értékítélet, se nem gúny, legkevésbé sem lázító monológ. Ezek a saját tapasztalataim, de biztos vagyok benne, hogy nem csak én látom ezt így.

Sokan azt kívánjuk most, bárcsak egyetlen egy csoport lenne csak, ami olyan emberekből áll, akik szeretik, amit csinálnak. De akkor ki végezné el a „piszkos munkát”?

Ki akarna szánt szándékkal marketingkirály lenni, hogy másokat manipuláljon és az orránál fogva vezessen?

Ki akarna behajtó lenni, vagy olyan hitelintézet alkalmazottja, akinek a munkaköre megegyezik egy uzsoráséval?

Ki akarna kocsmatulajdonos lenni, akinek a „szentélyében” emberek és családjaik roppannak össze.

Ki akarna olyan cégnél dolgozni, ami eleve szemetet gyárt, olyan terméket, ami egy használat után a kukában landol?

Ki akarna politikus lenni, a nép képviselője, aki kénytelen visszaélni ezzel a bizalommal, ha a körülmények rákényszerítik?

Te melyik típusba tartozol? De talán még fontosabb kérdés az, hogy hova szeretnél.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább