Részben gyermekkorom tapasztalatai miatt alakult ki bennem egyfajta sztereotípia a Zobor-hegy környéki emberek „magyarszeretetével” szemben.
Nyitrára, Aranyosmarótra sokat jártunk focizni, és talán nem múlt el mérkőzés, hogy valaki ne emlegette volna a nemzetiségi hovatartozásunkat. Legtöbbször a maďar skurvený volt a kedvenc szavajárásuk, de mi sem maradtunk adósok szép magyar szóval illetni a szlovákot.
Bevallom őszintén, sosem ért nagyobb kellemetlenség a fentebb említett megszólítástól, de aztán vagy pofán vágtam az illetőt, vagy jobbnak látta ki sem mondani a gondolatát.
Felnőttként aztán szembesültem a Malina Hedvig üggyel, és hosszú idő után tudatosítanom kellett, hogy ez a magyar-szlovák viszony talán örök. Azzal a ténnyel, hogy a politika manipulációi kihasználják a nemzetiségi kérdést, most inkább ne foglalkozzunk, de a jelenség létezik az kétségtelen. Nem csak Szlovákiában.
Minap aztán munkáim Nyitrára vezettek. DS-es autó, DAC-os mezzel a szélvédőn, és meg is fordult a fejemben, talán le kellene vennem, hiszen pár hónapja itt jártam egy DAC-meccsen, és bizony volt: „abi, a bi Maďara do hlavy!” Nem vettem le.
A bevásárlóközpont parkolójában kigúvadt szemekkel, komoran méregette a nyugdíjas rendfenntartó (SBSkár) a kocsit, de a fogadtatás részükről kedves és mosolygós volt.
Az akcentust pedig tuti biztos észrevették…