Klikk Out Vikkendhouse: A big beat hőskorából

Igazi megtiszteltetés számomra, hogy a vasárnaponként megjelenő zenés sorozatunk helyi legendák beszámolóival és kedvenc zenéinek bemutatásával gazdagodik. Sokak elmondása szerint Turza György, vagy ahogy sokan ismerik, Tuky Bácsi is egy ilyen legenda. A beat zene ismerője, történetmesélő, ízig vérig dunaszerdahelyi. Most őt kérdeztem, hogy meséljen a zenéhez fűződő kapcsolatáról, majd a cikk alján meghallgathattok egy zenés összeállítást a tíz kedvenc zenéjéből. 

Fotók: Ugróczky István

A 60-as évek közepén voltam tinédzser, mikor javában tombolt a big beat hőskora. Azok az évek utánozhatatlanok voltak, autentikus atmoszférájukat nem lehet reprodukálni. Abban benne kellet lenni és szó szerint pácolódni, a maga pro- és kontráival. A beat megfertőzte a fiatalok visekledési stílusát és az egymás közti kommunikációt.

Egy zenész barátom és szomszédom, Molnár Ali (muzsikáltunk is együtt különféle formációkban), a Hotelban muzsikált esténként és felfigyelt a fiatalok közti komunikációra.

Egy fiatal pár beült a helyre, ahol épp Ali játszott. Megrendelték a kólát, amiből itt-ott szürcsölgettek, és némán morzsolták a telefonjaikat, ahelyett, hogy egymással beszélgessenek. Na, a 60-as években ez más volt. Több lélek volt a fiatalokban, és intenzív volt a duma, mind a párok közt, mind a társaságokban. Ja, és a legfőbb dolog: nem voltak annyira „money” centrikusak, mint most.

Emlékszik a kezdetekre? Amikor a zene elindított valamit odabent.

Már gyerekként nagyon tetszett a zenekari élet és a nyüzsgés körulötte. A kamasz évek nagyban meghatározták a zenei izlésemet.

A rock`n`roll nem fogott meg, de az utána jovő big beat korszak már igen, és ez tart máig. Lekozmáltam a Mersey beat-nél, tehát Beatles, Garry and the Pacemakers, Herman Hermits, Billy J Kramer and the Dakotas, Dave Clark Five közel állt és áll a mai napig hozzám, a mérsékelt rythm & blues, amit a Rolling Stones produkált kb. 1965-ig. Úgyszintén a Manfred Mann, a Kinks, a Yardbirds, ahol megfordult Jeff Beck, Eric Clapton, és Jimmie Page.

Ide tartozott még a Procol Harum, Mounten a Felix Papalardi-val és Leslie West-tel, a Small Faces már picit külön zsáner volt. ATremeloes, akiktől játszottunk is pár nótát, Dave Dee és Steve Winwood első zenekara, na és persze Cliff Richard és a Shadows.Ebben az időben az angol nyelvő beat volt „inn”. Német, spanyol olasz, holland zenekarok mind angolul énekeltek, persze a magyar és szlovák zenakarok is. Például Máte Péter sokáig nem akart magyarul énekelni, de eleinte az Omega is angolul énekelt.

Abban az időben egyáltalán nem volt egyszerű feljátszott zenékhez jutni. Szalagosmagnó, lemezjátszó még nem nagyon volt. Hogy nézett ez ki akkor nálunk?

Hála Bélunak, hallgathattam a kedvenceimet, mert szerzett nekem egy Sonet Duo szalagos magnót, és szálította a zenét a Cintulán kersztül. Tudni kell, hogy a 60-as évek elején talán két „magnó“ volt itt Dunaszerdahelyen. Nagy dolog volt hozzájutni minőséges feljátszásokhoz. Később már megszaporodtak a magnók, amire az emberek rádióból játszttak fel számokat. Radio Luxemburg, Szabad Európa (Cseke Lászlo), de ez nagyon szar minőség volt.  Mi páran, akik közel voltunk a Béluhoz szerencséssebbek voltunk. Még mindig ezt a fajta zenét hallgatom, ez melegíti a szívemet és régi jó időket idéz elő.

Eddigi legnagyobb koncertélményem a Matadors együttes koncertje volt Pozsonyban a Park kultúryban 1966 (67?). Viktor Sodoma énekelt és Radim Hladík gitározott. Már akkor a feje felett, fogakkal, a lába közt, mindenhogyan.

Ez is a Béluhoz és Cintuláha fűződik. Azokban az években a gyorsvonat Brnből Budapestre Dunaszerdahelyen keresztül járt. A jólinformált Cintula ismerte a Matadorst és a minőségét. Cintula mondta Bélunak hogy lesz ez a koncert és a Bélu vásárolt Pestenjegyeket az itteni sleppnek (vagy húszan voltun innenes kb annyian Budapestről). Egy életre szolló élmény volt! Cintulátol kezdve az utolsó „gyalogosig” mind elájultunk. Talán ezt lehet azzal is illusztrálni, hogy mikor Bélu disszidált az USA-ba, eladott kb. 40 Matadors lemezt, amit a öccse küldözgetett neki.

Minek hatására ragadott hangszert?

Akkortájt valahogy a levegőben volt ez a dolog. Mindenki gitározott, dobolt és zenekart alapítgatott. Mindenki úgy játszott, ahogy tudott.Idővel kiszelektállodott a dolog, és a zenekarok minőségesebek lettek. Talán legminőségesseb a Hopes volt.

A beat volt a nagy kedvenc. Voltak olyan műfajok is, amivel sosem tudott azonosulni?

Ahogy már meséltem, a 60-as évek közepe körüli korszak (63-67-68) volt a legjelentősebb számomra. Főleg a mersey beat es a enyhe rythm and blues. A punkkal  dead metal es kulönféle undergroundokkal nem tudtam megbékélni. Nem nagyon vagyok a rajongójuk. Először a Park kultúryban hallottam egy original angol undegraund zenekart. Ott volt az akkori Pozsonyi zenész társaság krémje, Dežo Ursíny komentálta a koncertet. Mindenki el volt ájulva még az akkori dunaszerdahelyi vadmuzsika lemezlovasa, Almási Laci is. Akkor 1967-et írtunk.

Manapság mennyi időt tölt zenével, és miket hallgat főleg?

Relative kevés időt töltök a zenehalgatással, és ha valamit hallgatok, az abból a zsánerből van, amit már itt töbször említettem

Hogy látja a hazai és a magyarorszái zenei scénát most?

Vannak jó szinvonalú magyar és szlovák zenekarok, de a az igazi kreativ idôszak a 60-as évek voltak. Akkor születtek értékes és hosszú életű számok és zenekarok. Jól ki is lett merítve a témakör,  úgyhogy nagyon nehéz most valami eredetit és újat teremteni. Rengeteg szám írodik, de valahogy belefulladnak a „szürke tömegbe”. Ha az ember meghallgat valami koncertfélét, akkor a végen nem tudja megmondani hogy melyik volt a második, vagy az ötödik szám. A 60-as években már az első taktus végén felismerte az ember hogy ezt a Stones, Beatles, Kinks, vagy Animals játsza. Ilyen originalitás manapság már nincs, ami persze erthető is, mert már annyi zenekar és zeneszerző van,  úgyhogy nehéz lyukat furni a vízbe. Különben nagyon ritkán halgatok magyar, vagy szlovák zenét.  Nem vagyok beteges nyugatimádá (komcsi alatt bizonyos elvtársak ezt álitották rólam) de a big beat az angol – nincs mit vitázni ezen a fenoménon!

Térjünk a zenés összeállításra, ami a 10 kedvenc zenéjét tartalmazza. 

 Ezek a számok még 50 év múlva is számok lesznek, jól meg vannak komponálva es van „személyeségük”. Maradandó érték.

A MIX:

TRACKLIST:

1. Dave Clark Five – Glad All Over
2. The Kinks – You Really Got Me
3. Spencer Davis Group – Keep On Running
4. Yardbirds – For Your Love
5. Needles And Pins – The Searchers
6. The Rolling Stones – Time Is On My Side
7. The Animals – The House Of The Rising Sun
8. Manfred Mann – Doo Wah Diddy
9. Procol Harum – A Whiter Shade Of Pale
10. Mountain – Theme For An Imaginary Western

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább