Azt hiszem, abban mindenki egyetért velem, hogy az emberi kapcsolatok bonyolultak. Legyen szó családi kötelékről, barátságról, párkapcsolatról, házasságról – egyik sem egyszerű. Alapvetően ez nem is biztos, hogy baj. Ha minden olyan simán menne, bizonyára hamar ráunnánk. Mert ilyenek vagyunk, mi emberek: vágyunk az izgalomra, arra, hogy mindig történjen valami.
A kapcsolatok sokaságából most a házasság és friss szülőség kerül terítékre. Már mondom is, hogy miért!
Azt vettem észre, hogy a kisgyermekes szülők egy-kettő eltávolodnak egymástól. Oké, ez nem egy olyan óriási megállapítás, tudom. Viszont azt is megfigyeltem, hogy
a legtöbben a „legegyszerűbb hibát” követik el: elfeledkeznek egymásról.
Egy aprócska kisbaba megváltoztatja az egész életünket. Bearanyozza a napjainkat, még akkor is, ha mindig akadnak nehézségek. A házastársak pedig olyannyira hajlamosak belemerülni ebbe az egészbe, hogy egészen egyszerűen elfelejtenek férjnek és feleségnek lenni. Gyermekük megszületését követően a nap 24 órájában anyukák és apukák. Minden energiájukat és figyelmüket a kis jövevénynek szentelik. Ezért nem is lehet senkit leszidni, hiszen kilenc hónapig izgatottan várták a pici megérkezését. Még jó, hogy mikor végre a karjaikban tarthatják életük legnagyobb kincsét, minden más mellékesnek tűnik.
Ennek ellenére mégis muszáj egy picit kiszakadnunk ebből a varázslatos világból, feltéve, ha szeretnénk, hogy a kedvesünk továbbra is a kedvesünk maradjon.
Úgy, ahogy a gyermeknek szüksége van törődésre, úgy a házasságnak is. Az sem működik magától. Kell hozzá az akarat, na és persze a nő és a férfi. Igen, merthogy ők nem csupán anya és apa, hanem férj és feleség, nő és férfi. Ezt sosem szabad elfelejtenünk! Hiába adunk bele mindent a szülői szerepünkbe, ha közben teljesen elhanyagoljuk magunkat. Egy ideig persze érezhetjük úgy, hogy ez teljesen kielégít bennünket, de hosszútávon nem jó politika…
Fontos, hogy egymásra is szánjunk időt. Ezt pedig nem úgy értem, hogy együtt cseréljünk pelust – bár megjegyzem, ennek sincs akadálya. Arra gondolok, hogy továbbra is legyen olyan,
amikor csak ketten vagyunk, amikor csak egymásra figyelünk. Meghallgatjuk a másikat, kézen fogva sétálunk, elmegyünk moziba, színházba, kettesben vacsorázunk, összebújunk és még sorolhatnám.
Az egymásra fordított figyelem és együtt töltött idő hiánya sajnos sosem vezet jófelé. Elhidegülünk, eltávolodunk a másiktól, ami többféle forgatókönyvet is feltételezni enged, amikben az egyetlen közös nevező a negatív végkimenetel…