A cikk megjelent a Klikk Out 2022/05. számában.
Fotó: Pixabay.com
A jó ég tudja miért, talán az akkori stressz miatt égett belém, de amikor egy katonai sorozásfélén jártam annak idején (be már nem soroztak, mert miközben egyetemre jártam, megszűnt a kötelező katonaság), az egyik tiszt szájából azt hallottam, hogy a demokrácia alapja a törvények betartása. Bele lehet ebbe kötni, de talán annyit mindenképp hozzá kell tenni, hogy az írott és íratlan törvényeké is. A demokráciának kell, hogy legyen kulturáltsága és méltósága is.
Szokták mondani, hogy a demokrácia nem tökéletes, de még nem találtak ki jobbat. Évek óta hallom, hogy a hülyéknek nem kéne szavazati jog, de épp ez az, amiről az imént írtam: a demokráciának kell, hogy legyen kulturáltsága és méltósága is. Főleg olyankor, mikor másokat minősítünk. „Nem ítélkezem, csak őszinte vagyok.” „Azt mondok, amit akarok, szólásszabadság van.” Ilyen és ehhez hasonló jelmondatokat tűznek zászlójukra sokan a tapintat, az illem, a jóindulat, a bölcsesség, az alázat vagy az helyett, hogy a nagyvonalúság lefegyverez.
„Az a tapintat és gyöngédség, mely, mint valamilyen csodálatos zenei hallás, örökké figyelmeztet egy embert, mi sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad és mi túlzás, mi fáj a másiknak és mi olyan jó, hogy ellenségünk lesz, ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni” – írta Márai. Nem a demokráciáról, de ahhoz is köze van.
A demokrácia nem önzés, nem individuumok harca az előre jutásért. A szabadság nem korlátlan, ugyanakkor nincsen akadálya. Elsőre ugyanis csak emberi minőségekbe ütközik, mint az előbb említett tapintat vagy megértés, önuralom, türelem vagy illem. Csak azután jönnek az írott törvények.
Demokráciában a polgár azért hangos, mert megteheti, és nem azért marad csendben, mert félnie kell a hatósági következménytől, hanem mert bölcs, illemtudó vagy tapintatos.
A demokráciát a szellemi színvonal és az emberi minőségek hiánya is csorbíthatja, nemcsak önkényes rendeletek, törvények.
A demokrácia ugyanakkor fejleszthető, csak akkor is fel kell emelni a hangunkat, amikor kopik a kulturáltsága és méltósága, és veszni látszanak a minőségei. Amikor ember embernek farkasa, még ha csak szóban is. A társadalomnak magának kell elbírnia azokkal, akik ezt teszik.
Ebben a lapban nem szoktunk kimondottan politikai cselekményeket minősíteni, de mikor egy konkrét megnyilvánulás destruktív társadalmi tendenciáknak ágyaz meg, mint amilyen volt háromszoros miniszterelnökünk bandájának nyitrai majálisa, amellett nem lehet csak úgy elmenni.
Túlhasznált szó a gyűlöletkeltés, ez már nem az. Ez már a bennünk rejlő gonosz pirkadattól alkonyatig tartó folyamatos zabáltatása.
Ezek azok az emberek (nemcsak politikusok), akiket a társadalomnak az őket megillető szuterénbe kell küldenie. Nem azért, hogy a saját, retorzió iránti piszkos igényünket kiéljük rajtuk (azzal csak ugyanoda jutnánk, mint ők), hanem mert menthetetlenek, és képtelenek szabadulni saját szellemi poklukból.