Álmodtunk egy világot magunknak

(DAC–Liptószentmiklós, EKL-rájátszás elődöntő, kicsit másképp)

FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL

„Minden igazi DAC-szurkolónak van egy eredeti hazai meze” – áll egy hirdetésben a klub Facebook-oldalán. Őszintén szólva, nem tudom hova fajult ez a világ, amikor ilyeneket olvasok. Ismerek DAC-szurkolókat, akik az utolsó centjüket meccsjegyre költötték, de akadt anno köztük, aki vérplazmát adott le rendszeresen, hogy az érte kapott pénzből idegenbe is elkísérhesse szeretett csapatát. Családok járnak DAC-meccsre, apa, anya, két gyerekkel… az akkor négyszer mennyi euró? Ja, hogy nem így gondoltátok? Hát akkor kérdem én, mégis mire véljem ezt a hirdetést?

Pontosan tudom, mikor voltam életem első DAC-meccsén, azóta megszállottként gyűjtöm a meccsfüzeteket és kb. minden mást is, ami a klubbal kapcsolatos, de eredeti hazai mezem még „megboldogult” cápó koromban sem volt! Nem arról szólt ugyanis a szenvedély, nem attól lesz valaki „igazi szurkoló”, és hiába lesz eredeti csapatmeze valakinek, ha közben meginogni látszik a hite az állandó csalódásoktól.

Nem, nem vettem a szívemre…

…még csak nem is sértődtem meg, csupán arra lennék kíváncsi, ezekben a vészterhes időkben mi a búbánatot várnátok még el a szurkolóitoktól? Légyszi’ nézzetek már körül a stadionban, és a látottakat vessétek össze egy három évvel ezelőtti felvétellel. Ugye, megrázó a különbség? Sajnos az… Gondolkozzatok el rajta miért, ki mit tett hozzá a történethez? Vagy ki mit vett el belőle? Ezt az olcsó PR-szlogent meg dobjátok ki az első kukába!

Amikor a kétéves ikergyermekeink focit látnak, nem azt mondják, hogy foci, nem azt kiáltják, hogy gól! Ők már most mindenben DAC-olnak!

Csak a DAC! Négy esztendő múltán úgy alakult, hogy ebből a nem éppen acélos Fortuna Ligából, főként önhibánkból adódóan nem sikerült egyenes ágon Európába jutnunk. „Minden idők legjobb kerete” is kevés volt hozzá, így aztán „túlórázni” vagyunk kénytelenek. Újdonság nekünk ez az Európa Konferencia Ligába jutásért vívott play-off. Ráadásul a Szered is megkeverte a lapokat, és az eredeti DAC–Trencsén párosítást módosítva, a nyolcadik helyezett liptóiakkal hozott össze minket a sors.

– Mi lesz ma velünk? – kérdezték tőlem már-már hitevesztetten a városban és az Aréna környékén a mérkőzést megelőző órákban.

Valami csak lesz, sehogy még sosem volt, a kérdés csak az, mi lesz majd azután? Nem került be egyetlen játékosunk sem a bajnokság álomcsapatába, nincs országosan jegyzett tehetségünk az ilyenkor szokásos ankéton. Ez mind intő jelként fogható fel. Persze a szívem dalolja a nótát:

Álmodtam egy világot magamnak
Itt állok a kapui előtt
Adj erőt, hogy be tudjak lépni
Van hitem a magas falak előtt!

Csak az eszem… Legyűrtük a Liptószentmiklóst, végül mégis a Trencsén ellen kell majd bizonyítanunk. Nekünk együtt! A csapatnak a szurkolókkal karöltve, és ezek a hűséges drukkerek – holott nem mindegyiknek van eredeti hazai csapatmeze – el is várják majd ismét az európai színteret tőletek! Motiváltak vagytok, hát legyetek is motiváltak, mert a liptóiak csupán eljöttek egyet focizni maguknak, közük nem volt ehhez a mérkőzéshez – ugyanakkor mégis találtak két gólocskát!

Motiváció, összpontosítás, küzdelem, alázat – mindre így egyben szükség lesz a Trencsén ellen!

Egy ismét remekül játszó Blackmanre, egy minden lében kanál Krstovićra újfent – aki góllal koronázta az asszisztjait. Balogh Norbi küzdőszellemére. Talán a 4338 jelenlévő nagyérdemű duplájára, lévén a péntek amolyan „szélső nap” lesz már. Álmodtam egy világot magamnak, Nebyla góljánál azt hittem szintén, csak álmodom. Furcsa volt nekem ez a Janeiro mester is, önmagához képest meglehetősen lazán szemlélte a történteket. Tán már tud valamit a jövőjét illetően?

Az első akadály kipipálva!

Már csak egy lépés van hátra, hogy ott legyünk zsinórban ötödször is Európában! Itt állunk a kapuja előtt, bármily’ furcsa, mégis kopogtatunk. Ha sikerülne, tehát amennyiben belépnénk rajta, némiképp kiköszörülhetnénk a csorbát. Minden egyéb a csillagokban van megírva. „Ha szól az ének álmodom a világot Veled…”

Mindent bele, DAC!

DAC 1904–LIPTÓSZENTMIKLÓS 4:2 (2:0)

Gólszerzőink: Nebyla, Ciganiks, Andzouana, Krstović

DAC: Veszelinov – Blackman, Kružliak (65. Muhamedbegovic), Brunetti, Ciganiks – Dimun (68. Andrezinho), Nebyla – Szánthó (46. Andzouana), Balogh (68. Moumou), Verlinden (60. Davis) – Krstović.

(Roberto)

KAPCSOLÓDÓ:
A SzerdaHelyzet nyilatkozik a DAC–Liptószentmiklós (4:2) play-off elődöntőről
Fotók és videók – DAC–Liptószentmiklós 4:2

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább