POÓR TIBOR: A magyar válogatott meccsei mellett én megnéztem a szlovák válogatott mindkét meccsét, és nyugodt lelkiismerettel kijelenthetem, hogy a szlovák csapat kínszenvedése mellett a magyar válogatott két meccse egy wellnes üdülés eddig. Nem tudok elégedetlen lenni, mert az olasz válogatott egyszerűen ma uralta a meccset, és szerintem inkább rajtuk múlott, hogy már az első félidőben nem döntötték el a mérkőzést. Picit könnyelműsködtek, de szerintem végig az ő kezükben volt a meccs, és hangsúlyozom, hogy ami a taktikát illeti, a világ egyik legjobb csapatával kerültünk szembe. Nem csupán az edzői stábra gondolok, hanem a játékosokra is, nagyon fegyelmezetten játszik minden játékos, és a magyar válogatottnak nagyon nehéz dolga volt a helyenként szinte idegesítően remek, pontos kis és hosszú passzokkal szemben. Agyondicsertem az olaszokat, és ezzel próbáltam kiemelni azt, hogy a magyar csapat játékban volt az utolsó percig. Ez nem kevés, és szerintem ez is nagy érték annak ellenére, hogy vesztes meccsről beszélünk. Rossi munkája nem csupán a nyertes meccseken látható, hanem ilyen meccseken is, a taktika nagymesterei ellen.
SZIGETI ATTILA: Sajnos a mai mérkőzésen az nem sikerült a magyar válogatottnak, ami a múltban igen, hogy ki tudja védekezni az ellenfél adódó lehetőségeit. Az olasz válogatott rettentő pontos passzai, okosan megnyitó szélsőjátéka okozott nagy gondot, amiből kétgólos hátrányba kerültünk. A biztos vezetés tudatában beleesetek az olaszok abba, hogy elkönnyelműsködték a helyzeteiket, és az öngól okozott is némi zavart a soraikban. Végül az olasz tudás felülkerekedett, de a mutatott játékért nincs szégyellnivalónk. Az viszont tény, hogy az olaszok nem nagyon akartak a végén futballozni, amit úgy neveznek: időhúzás…
A weboldal megfelelő működése és a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket és hasonló technológiákat használunk. Hozzájárulásod esetén ezek segítségével olyan adatokat kezelhetünk, mint a böngészési szokásaid vagy az eszközöd egyedi azonosítói. A hozzájárulás megtagadása vagy későbbi visszavonása bizonyos funkciók működését befolyásolhatja. Te döntheted el, mely sütik használatához járulsz hozzá. Beállításaidat később bármikor módosíthatod.
Szükséges sütik
Always active
Ezek a sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez, az általad kért szolgáltatások biztosításához, illetve az elektronikus kommunikáció lebonyolításához. Használatukhoz nincs szükség külön hozzájárulásra.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikai sütik
Ezek a sütik segítenek megérteni, hogyan használják a látogatók weboldalunkat. Az összegyűjtött adatok alapján elemezhetjük a látogatottságot, a felhasználói szokásokat, és javíthatjuk az oldal működését és tartalmát. Az ilyen sütiket csak a hozzájárulásod alapján használjuk.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.
Marketing sütik
Ezek a sütik lehetővé teszik a látogatók böngészési szokásainak követését, érdeklődési profilok kialakítását, valamint személyre szabott hirdetések megjelenítését. Harmadik fél szolgáltatók, például közösségi és hirdetési platformok is használhatják őket. Alkalmazásukhoz a hozzájárulásod szükséges.