POÓR TIBOR: Elképesztő, hogy az angol válogatottat milyen módon pofozta fel az ellenfél hazai pályán. Elképesztő, hogy ezt a pofont egy olyan válogatott osztotta ki az angoloknak, akiktől szerintem a világon senki se várta. Elképesztő, hogy ezen a négy meccsen, még a vesztes Olaszország ellenin is, milyen taktikai fegyelmezettséggel bírt ez a magyar válogatott. Elképesztő, és itt Zoltánka egykori DAC-vezérszurkoló szavával élek, milyen ultrafenomenális harciasság, vért izzadás, és „megdöglök a nemzeti mezben”-érzés jellemezte ezen a négy meccsen a válogatottat. A kontragólok szinte törvényszerűek voltak, az angoloknak alig volt helyzetük ezen a meccsen, és a befejezés mintaszerű volt – felelevenítette Détáriék góljait Bécsben Ausztria ellen az 1986-os mexikói vb selejtező meccsén. Ami viszont a legfontosabb, Rossi edző. Mindenki látta, hogy milyen higgadtan vette tudomásul a harmadik gólunkat, egy racionális és remek szakember, aki a csapata játékosait megtanította, hogyan kell nyerni, és arra, hogy hinni kell abban, amit csinálnak. 0-4 Angliában, ultrafenomenális!
SZIGETI ATTILA: Bevallom őszintén, ha ezen a mérkőzésen nem a magyar csapat játszik az angolokkal, a 12. percben átkapcsolom valamelyik brazil sorozatra a televíziót. Aztán a hatalmas angol labdatartás közepette kezdett élvezetes lenni számomra a Rossi-féle feltolt védekezés, amivel semmit sem tudott kezdeni Anglia. Sallai Roland gólja talán minket is meglepett, mint a lelátón himnuszunk alatt fütyörésző angol „szurkolókat”. Ekkor még senki sem gondolta, hogy ez a vereség egyik legnagyobb szégyenfoltja lehet Angliának. Jött a másik gól, önbizalmunk pedig a duplájára nőtt, ami még két gólt eredményezett.
0:4 (nullnégy)
Szóval nem játszik a magyar válogatott egy attraktív támadó futballt, viszont a kontratámadásokat nagyon jól kivitelezi, és a helyzetkihasználás is ment ma Wolverhamptonban (kicsit sajnálom, hogy nem a Wembley-ben). A történelmi győzelem csodálatos, amit szerényen és alázattal kell kezelni, de ezt Marco Rossi tudja.