Napra pontosan hat éve történt Bordeaux-ban: Magyarország kettő – Ausztria nulla, a „HajdúBé” üvölt, közben pedig folyik az „folyékony kenyér” a szerdahelyi Habos Napok sörsátorban – gondoltam, ennél jobb óment keresve sem találhatnék estére…
Majd jött a többi meccs, valami akkor és ott elkezdődött, és nem csupán Dunaszerdahelyen, nem csak a francia Eb-n, hanem úgy általában… Rossi, Storck, Dárdai, mind járt már Szerdahelyen is. Pali ugyan csupán átutazóban, egyelőre egy-két látogatás erejéig, a többiek pedig a DAC edzőjeként, ahogy mondani szokás: látták a várost és ették a híres csallóközi kenyeret. Amolyan apró szerdahelyi büszkeség, hogy szeretett klubomat és a magyar válogatottat mindenkor egy mondatban emlegethetem!
Kicsit elmélázva, vagyis inkább elkalandozva vájkálok a gondolataimban: de jó buli lett volna ez alatt a Nemzetek Ligája-beli négy mérkőzés alatt is valami hasonlót átélni itt Dunaszerdahelyen! Elképzelem, amint a műsorvezető, mondjuk a Chili kiáll a sörsátor színpadjára felkonferálni az UEFA nyoni sorsolásának eredményét, majd meglepetés gyanánt bemutatja a DAC új trénerét:
– Fogatjátok szeretettel X.Y.-t, aki tétmeccsen az északír Cliftonville elleni Konferencia Liga selejtezőn vezeti majd először csatába a sárga-kékeket…
…ezután Wolverhamptonban kezdetét veszi az angol–magyar, és te közben tövig rágod magyar vezetés után az összes körmöd. Szotyiért nincs esélyed elugrani, nem akarod otthagyni a meccset, meg az asztaltársaságod… Telhetetlen vagyok, tudom, hisz’ mikor egész Európa szájtátva bámulja, amint a magyar labdarúgó-válogatott pár nap leforgása alatt legyőzi Angliát, megszorongatja Olaszországot, döntetlent játszik a németekkel, aztán meg vezetést szerez Angliában… – szóval mi mást kívánhatna még a nemzet fia? Bort, búzát, békességet, folyékony kenyeret és párezer hasonszőrű szurkolótársat egy helyen?! Istenem, ezek a csodás júniusi fociestek…
Vajon kívánhatja-e esetleg a hozzám hasonló egyszerű halandó, hogy ezt az „erőltetett tempójú” NL-sorozatot ilyen ellenfelek mellett is bírja szuflával a magyar csapat?
Rossi mester a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón „válaszolt a kérdésemre”:
– Ez lesz a negyedik tétmérkőzésünk tíz napon belül, és ilyesmi soha korábban nem fordult még elő velünk. Nagy a terhelés, de az elmúlt két napban kipihenték magukat a játékosaink, és volt lehetőségük regenerálódni… Amikor egy futballista válogatott mezben kifut a pályára, akkor el kell tűnnie minden problémának, fájdalomnak…”
Na, de lássuk inkább a meccset: három helyen történt változás a kezdő tizenegyben az előző mérkőzéshez képest. Többek között kapusposzton, illetve visszakerült az eltiltását letöltő Schäfer Andrisunk is, ráadásul az őt helyettesítő Styles mellé. A magyar szurkolók Wolverhamptonban is kitettek magukért, a város utcái tőlük voltak hangosak. A stadion meg az angol szurkolóktól, főleg amikor a magyar himnuszt kellett kifütyülni és túlkiabálni (sic!) – ennél bővebben ezt itt nem szeretném kommentálni. Az első negyedórában alig történt érdemleges dolog a pályán, viszont a 16. percben nagyon is:
Sallai góóól! – 0:1… nem akartam hinni a szememnek, Angliában vezet a magyar nemzeti tizenegy! Máris hallatszik a lelátóról a Ria, Ria, Hungária!
„Bal sors akit régen tép, hozz rá víg esztendőt…!” – kb. az járt éppen a fejemben, hogy mi lesz itt még ma este? A szünetig viszont semmi különös, persze az angolok megpróbálták menteni a menthetőt, ugyanakkor akadt góllal kecsegtető magyar helyzet is. A szünet szemmel láthatóan az angoloknak kedvezett, immár a második játékrész elején percekig beszorították Rossi fiait Dibusz kapuja elé. Ne felejtsük el egy percre sem, hogy ennek az angol keretnek tizenegyszer (!) nagyobb az összértéke, mint a magyaroké. Újabb gólokat mégis a mieink, a magyarok rúgtak – Sallai 0:2, majd Nagy Zsolt 0:3! – és az eléggé felajzott albioni drukkerek elindultak hazafelé… meg sem várták Gazdag gólját – 0:4! Oké, ezt az érzést szóban itt lehetetlen visszaadni, nekifutásból megpróbáltam leírni, de nem volt rá esélyem. „HajdúBé” komám, kérlek szépen:
Anglia nulla – Magyarország kettő!
Anglia nulla – Magyarország három!
Anglia nulla – Magyarország négy!
Hihetetlen, mégis igaz, a magyar labdarúgó-válogatott saját hazájában térdre kényszerítette Angliát! Követve a nagy elődök útját, ezúttal valóban megidézve az általam is oly sokszor emlegetett legendás „hathármat”, Magyarország történelmet írt ezzel a „nullnéggyel”! És hihetetlen, de mégis valóság: Magyarország vezeti a „halálcsoportot”! Én meg 0:1-nél attól kaptam idegbajt, hogy vajon hogy fogjuk kihúzni a végéig…
Mindörökké Magyarország, mindörökké! Köszönjük Marco Rossi! Ha Szerdahelyen maradtál volna Uram, a DAC talán már bajnok lenne, de meglehet, akkor most sokunk nem élte volna át élete mérkőzését, amit valószínűleg úgy emlegetünk majd az unokáinknak, ahogy mi kaptuk örökségül a „hathármat”. Magyarnak lenni pedig büszke gyönyörűség mindenkor ezen a világon!
ANGLIA–MAGYARORSZÁG 0:4 (0:1)
Gólszerzők: Sallai (16., 70.), Nagy Zs. (80.), Gazdag (89.)
MAGYARORSZÁG: Dibusz – Lang, Orbán, Szalai A. – Fiola, Styles (55. Nagy Á.), Schäfer, Nagy Zs. – Sallai (78. Nego), Szoboszlai (55. Gazdag) – Szalai Á. (68. Ádám). Szövetségi kapitány: Marco Rossi
KAPCSOLÓDÓ:
A SzerdaHelyzet nyilatkozik az Anglia–Magyarország (0:4) Nemzetek Ligája mérkőzésről