FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Elrajtolt a honi labdarúgó élvonal harmincadik évfolyama, a DAC ebből szám szerint a huszadikat kezdte az elitben, és éppen a tizediket megszakítás nélkül. 30 – 20 – 10 – szép kis sorminta! Amikor a minap előhalásztam az első idény (1993/94) DAC-os csapatképét, bizony rá kellett ébrednem, hogy kissé megöregedtem. Úristen, már három évtized, és akkor még egy szót sem szóltam a föderális ligáról! Szó, mi szó, jól állnak a sárga-kék ráncok az amúgy is örökké táskás szemeim alatt, szóval nem panaszkodom. Én választottam, vagyis dehogy én, nem is volt más választásom szerdahelyiként! De ha lett volna, valószínűleg akkor sem választottam volna más csapatot…
Hogy mire fel ez a szokatlan monológ? Minden kezdet nehéz – tartja a mondás –, mégha jelen esetben nem is beszélhetünk klasszikus értelmében vett idénykezdetről, hiszen rövid idő alatt már a harmadik tétmeccsünket játszottuk. És higgyék el kérem, ha indokoltnak érezném, leírnám, hogy: bizony nem volt egy egetverő valami, de azért behúztuk a győzelmet. Amúgy tényleg nem volt az… Viszont olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy első kézből hallhattam az Észak-Írországból való viszontagságos és fárasztó hazaútról (a brit reptéri alkalmazottak sztrájkjáról), így ez esetben picit csínját bánnék a negatív felhangokkal. Persze, aki úgy gondolja, hogy a focistának az a dolga, hogy focizzon, és tulajdonképpen felesleges is ezen ennyit filózni, az csak gondolja, szíve joga…
Én ha valahova elutazok, már bocsánat, de a nagy dolgommal is néha bajban vagyok – szóval ebből indulok ki, és igazából ez kortól független.
Sűrű a DAC programja, a sárga-kék szívű szurkoló pedig azt reméli, hogy még nagyon sokáig ilyen sűrű marad. Csütörtök – vasárnap, szerda – szombat, angol hetek, hétfőn már irány a Feröer-szigetek, ahol állítólag rövidebb a reptéri leszállópálya, mint általában, Cliftonville-ben viszont a focipálya volt keskenyebb a megszokottnál. Eddig háromból három, ami kellett, azt a Liptószentmiklós ellen szintén behúztuk, mégha kicsit nyögvenyelően is, de győztünk. Sejtem, mit gondolhat most rólam a kedves olvasó: felcsaptam valamiféle szakszervezeti aktakukacnak, akinek azt hagyták dologul, hogy védje a csapat érdekeit. Pedig nem így van, csak megpróbálom a témát az emberi oldaláról megközelíteni, mégpedig a bőröndjein éjszakázó ember szemszögéből…
Négy változás történt a keretben a legutóbbi találkozóhoz képest, ezúttal Njie, Ciganiks, Andzouana és Krstović is kezdőként lépett pályára.
Ha megtehetném, a Vikingur ellen ismét belenyúlnék a kezdőbe, de azt valószínűleg Guľa mester is tudja: rotálni kell, méghozzá a feröeriek ellen pihentetni az utána következő zsolnai bajnokira. Valahogy nem tudom elképzelni, hogy a feröeri labdarúgás megütné akár a mi második ligánk színvonalát, tartalékosan is hozni kell a kötelezőt!
Meggyötört arcokat láttam kiszállni a buszból, és a mérkőzés szintén ugyanilyen álmosan kezdődött. Akadtak helyzetek, de csak úgy ímmel-ámmal kóstolgatták egymást a csapatok. A védelmünk bizonytalankodott, a csatárunk önzősködött, a szurkolótábor ébresztőt fújt: „Harcoljatok!”
Az első félidőből gól nélkül fordultunk, de olyan tipikus szezon eleji nulla nullás formában. A statisztikák nem hazudnak, csak nagyritkán indítottuk gólzáporral a bajnokságot.
Szünet után elég volt egyszer elméláznunk és a vendégek beköszöntek – 0:1. Sosem jó gólt kapni, de ezúttal mintha éppen a bekapott góltól ocsúdtunk volna fel, a gyepen és a lelátón egyaránt: „Mindent bele!” A DAC pedig egyszeriben sokkal szimpatikusabb arcát mutatta felénk. Már a csereként beállt Nicolaescu helyzete góllal kecsegtetett, a liptói védő felszabadítási kísérletére Krstović csapott le, és az aktuális gólfelelősünk kiegyenlített – 1:1. Pedig ebbe a lövésbe is belekotnyeleskedett az egyik hátvéd…
Bevallom, ekkor nekem is megfordult a fejemben, amit oly’ sokan szajkóznak a klub játékosfilozófiájáról: „akinek kicsit is jobban megy a játék, azt rögtön eladjuk!?” – távozz tőlem sátán!
Még az egyenlítésre szánt lelátói rigmusok alatt a fordítás is összejött: szögletet ível be Veselovský (hányszor írtam én le ezt a gyereket, piha), Kružliak magasra ugrik és a sarokba bólint – 2:1.
Bizony nagy adag szerencse is kellett ahhoz, hogy hátrányból fordítva végül megtartsuk az eredményt, otthon marasztalva ezzel a fontos három pontot. Már jó ideje nem azt a focit játssza a DAC, aminek szépségébe képes belehalni a drukker, inkább csak a ráncok gyűlnek az arcokon, amit a bírói hármas sípszó némileg kivasal, ha azt követően győzelmi énekre készülhetünk. Ezúttal 4630-an lélegeztek fel egyszerre a stadionban, és ki tudja még mennyien a televízió képernyői előtt. Apropó televízió: szerda este nyolckor Vikingur Gøta – DAC, az utazni vágyóknak pedig ugyanitt jó szelet kívánok. Mindent bele!
DAC 1904–LIPTÓSZENTMIKLÓS 2:1 (0:0)
Gólszerzőink: Krstović és Kružliak
DAC: Veszelinov – Blackman, Kružliak, Brunetti, Ciganiks (84. Muhamedbegovic) – Káčer, Njie (46. Dimun), Veselovský – Andzouana (57. Moumou), Krstović (94. Rymarenko), Hahn (57. Nicolaescu).