A cikk megjelent a Klikk Out 2022/10. számában.
Fából vaskarika, kutyából szalonna, Vízkereszt, vagy amit akartok. Alig több mint két hetünk marad, hogy röhögjünk azon a halálkomolyra mázolt komédián, ami itt folyik, és gyököt vonjunk az abban elhangzott idézhető, dicsekvő egysorosokból.
„Nem tudnak olyat kérni, amit ne tudnék megígérni” – olvashattuk néhány választási ciklussal ezelőtt az egykori nagyudvarnoki polgármester, Tóth Ernő választási jelmondatát. Úgy néz ki, mégis, Ernő ugyanis megbukott, miután az emberek azt kérték. Ilyet viszont az ember nem szokott megígérni.
Sokan futnak bele tátott szájjal a péniszerdőbe, vagy hajítanak ürüléket a ventilátorba, nem is sejtvén, hogy ennek rájuk nézve is kellemetlen következménye lehet. Tesz így a választópolgár is, aki nem néz körül.
Nem otthon, hanem a szomszédnál. Márpedig ha ezt nem teszi meg, akkor marad az igénytelenség, a porcicák a sarokban és a konyhapultra rászáradt lecsó, amit csak akkor nyalunk fel, mikor már csönget a vendég.
Milyen ember az, ugye, aki már ígérni se tud?! Hát pont olyan, akinek semmi más kártya nem marad a kezében, csak az „Egység”, avagy az egyszemélyes lift az elefántcsonttoronyba. Vagy az alantas ösztönök, a suttogó propaganda. Arról, hogy kiből ki lesz, ha maradunk, vagy ha nem maradunk.
Egyébként hibáztatni fölösleges lesz bárkit is, mivel – ahogy mondani szokták – minden népnek olyan a vezetője, amilyet érdemel, és a választó mint test azzal mérgezi magát, amivel (akivel) akarja. A jobbkeze úgysem tudja, mit csinál a bal, silány az emésztő- és kiválasztórendszere, rendszerint amnéziában szenved és elméje hitvány lózungokba kapaszkodik, amiket mástól hallott.
Mindeközben viszont a gúny városában vagyunk (és maradunk?), ahol talán azért nem ültetnek 550-nél több fát négy év alatt, mert nem maradna hely térkövezni; ahol zöldövezetté nyilváníthatnánk a bicikliútnak csúfolt útszél repedéseiből kinyúló gyomokat; hogy legalább legyen valami; ahol választási évben csupán egyvalakit engednek a pazarnak kikiáltott vásártérre parádézni; és ahol a városháza tornyának órája is jelzi, hogy megállt az idő.
Ha volna két életem, tudnám, amit ma nem.
Bár volna két életem, hinnék mindenkiben.
(Piramis)