A SzerdaHelyzet nyilatkozik a Marokkó–Portugália (1:0) világbajnoki mérkőzésről

POÓR TIBOR: Különösen egyik csapat sem fogott meg annyira, hogy valamelyiknek szorítsak a továbbjutásért. A portugálok nem érdemelték meg, – ahogy előzőleg is írtam – az Uruguay elleni meccs után, a Ronaldo témát okosan kell oldani, ha valamit akarnak a portugálok. Az edző is már szerintem túltolta a cserepados Ronaldót, úgy vélem, a meccs első fázisában jól jött volna ilyen típusú játékos. Később, és főleg a második félidőben a portugál csapat már egy nagy görcs volt. Ronaldónak túl nagy az egója, de a portugál edző is most feleslegesen önfejű volt. Ronaldo ma a cserepadon nem a csapat érdekeit szolgálta. Marokkó? Semmi nagy produkció a fanatikus akarat mellett. Rengeteg tolerált kis vagy nagyobb szabálytalansággal, amit az argentin játékvezető is úgy nézett ki, szívesen tolerált. Másrészt, nem nyeri el a szimpátiámat az az ország, akár ha döntőben lesznek is, akiknek a szurkolói ilyen mérhetetlenül sportszerűtlenül drukkolnak, abszolút, minden sávon kívül, nem respektálva az ellenfelet.

SZIGETI ATTILA: Újra egy mérkőzés, ahol a futballzsenialitást felülmúlja a küzdőszellem és az elszántság. Afrika képviselteti magát az elődöntőben, amire még nem volt példa a futballtörténelemben. Lehet a svájciak felett aratott nagyarányú győzelem túlzott önbizalmat öntött Joao Felixékbe? Esetleg nem hitték el, hogy Marokkót a keresztények összes istene együttesen segíti? Tény, hogy nem játszanak egy kombinatív, szép, támadó futballt az afrikaiak, viszont amire berendezkednek, azt ezen a vb-n maximálisan véghez is viszik. Meddig lesz ez elég és ki állítja meg Marokkót, azt nem tudom, de alázatuk és küzdeni akarásuk sokunknak szimpatikus is lehet. Taktikailag nagyon könnyű dolga van a marokkói edzőnek, hiszen ezeken a mérkőzéseken szórványos ellentámadásokra rendezkedik be, egy 6:4:0-ás defenzív felállással. A szép futballhoz, jó meccshez két csapat kell, és könnyebb rombolni, mint alkotni.

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább