Bajnok akarsz lenni?!

(DAC–Szakolca, kicsit másképp)

FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL

Döntetlen otthon a Slovan ellen… győzelem Nagymihályban, s a múlt fordulóbéli Slovan-botlás egy pontra csökkentette a hátrányunkat a bajnoki címért folytatott küzdelemben. Aki ettől nem kapott vérszemet, annak ezen írás helyett javaslom valamelyik szépirodalmi klasszikus művét. Nagyüzem van a honi labdarúgó-bajnokság színpadán, és mi a főszereplői lettünk. Nem statiszták, nem mellékszáli beugrósok! Mi vagyunk a sárga-kékek hej, hej, hej!

Kellemetlen, szeles időjárás fogadta a nagyérdeműt szombaton, a korai kezdés viszont az utazók számára több mint ideálisnak volt mondható. Szórványos eső, erőlködő napsütés. Februárban ne kívánjon ennél jobbat az emberfia, vagyis de: győzelmet, méghozzá több gólos, megnyugtató győzelmet! És tudjátok, még mit? Mindent vagy semmit! Hogy ez talán fájni fog, hogy lesznek majd könnyek is… Nem várhatod, hogy csak úgy az öledbe hull majd a trófea!

Stay strong Ammar!

Akadnak a világban nehezebb pillanatok is, mint győzni egy amúgy papírformának hitt meccsen. Képzeld el, hogy minden, amit eddig felépítettél, egy szempillantás alatt összedől. Egész életed munkája… Te mégis felállsz és gólpasszt adsz egy számodra idegen csapat színeiben. Másképp nem tudsz segíteni a népeden, de örömöt szerzel a másiknak. Van benned tartás Ammar, van spiritusz!

A B-közép koreográfusai előtt emelem a kalapom, ez egy magasabb szint volt. Emberibb!

És akkor a meccs: bűnrossz első félidő, rettenetes dühöt éreztem. Mint akik nem akarnak, vagy nem kapták meg a jussukat. Volt már rá példa Szerdahelyen. Hogy képzelődöm? Miért, Te mire gondolnál elsőre – most veszem észre, hogy végig tegező módban szólok a tisztelt olvasóhoz. Elnézést, de már a meccs után vagyunk, és az elmúlt kilencven perc szenvedését kaján mosollyal viselem az arcomon, hisz’ amiért jöttünk, az tulajdonképpen megvan. Vesztes állásból felálltunk, ami tőlünk független, az is jól alakult számunkra.

Jelen pillanatban a DAC a tabella éllovasa, pontelőnnyel vezetjük a bajnokságot!

Egy élet munkája van ebben is, csak ez éppen most épül. A toronydísz hiányzik csak, és kilencven perc miatt legyek dühös? Ugyan már! Mi nem olyan csillagzat alatt születtünk, akik mindent könnyen kapnak meg. Minket sosem segített a szövetség és folyton ellenünk fújtak a bírók. A mérkőzés sem volt szemet gyönyörködtető, de győztünk, és ez a lényeg. Tudom, nincs még vége, nem ihatunk előre a medve bőrére…

Én csak szólni szerettem volna, hogy a vége is ilyen lesz, lehet – ha lesz. De egyáltalán nem reménytelen, sőt!

Ha bajnok akarsz lenni, el kell fogadnod, hogy a vesztes majd nem fogja hagyni, hogy az légy. Lesznek bőven irigyeid is! El kell majd fogadnod, hogy az ilyen szenvedős győzelem ebben a dzsungel-ligában pont annyit tesz hozzá az egészhez, amennyit egy vereség elvesz. Egy olyan veszteség, amikor bár mindent elkövettél, mégsem sikerült…

Azok az átkozott fellegek Szerdahely felett, mindjárt szakad megint az eső. Zsolti ismét eladott olyan labdát, amiért a Risvanist a múltkor kiállították. Mostanában az Árpi nem ad el annyi labdát a boltjában, mint a Zsolti… a büntit is kihagyta… Petráš potyaszagú gólt kapott. És akkor mi van?

Csapatjáték a foci. Amikor a lelátón csak fele annyi nép van, mint amennyi a Slovan ellen volt, akkor teszel-e magadnak szemrehányást?

Nézőszám: 4458. A szurkolás is csapatjáték, persze nem várom el senkitől, hogy mindig mindent úgy lásson, ahogy én. Pl. itt, ebben a jegyzetben. Ez csak egy kép, egy érzés. Érzelem, nem képmutatás. Ez is egy meccsbeszámoló, csak kicsit másképp. Úgy hiszem, élvezni fogom az elkövetkező heteket és nem hagyom majd pihenni a billentyűzetet sem. Bajnok akarsz lenni? Legyünk együtt bajnokok! Ha keserűvel keverjük az édeset, akkor is!

Rózsahegyen zárjuk az alapszakaszt. Lesznek buszok, „korbácsik” sajt, meg juhtúrós sztrapacska a kolibán… Csak a DAC!

DAC 1904–SZAKOLCA 2:1 (0:1)

Gólszerzőink: Černek (öngól) és Brunetti

DAC: Petráš – Alex Pinto (46. Ramadan), Kružliak, Brunetti, Andzouana – Kalmár (80. Nebyla), Dimun, Káčer (90. Risvanis) – Blackman, Niarchos, Gavrić (80. Szánthó).

(Roberto)

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább