FOTÓK, VIDEÓ: SZABÓ PÉTER PÁL
Kukučín, vagy magyarosan Kukucsín, de láttam már így is: Kukutshin street. Ezúttal Dunaszerdahely első lakótelepére látogatunk el, melyet Martin Kukučínról neveztek el. Jobban mondva az utcát, ahol a lakótelep is felépült. A kezdeti híradások 354 összkomfortos lakásról szólnak. Kedves hely ez a családom számára, hiszen nagyszüleim négy gyermekükkel – köztük édesanyámmal – a lakótelep születésének aktív részesei voltak.
Az első kapavágást 1957-ben jegyezték fel, ugyanakkor a lakótelep Kukučín utcai részének mindent átfogó területrendezése és parkosítása 1964-ig váratott magára. Ugyanebben az évben parkosították pl. a Duna Szálló környékét is. A lakótelep többi, Komenský utcai lakásegységei a kéményseprői hivatallal csak ezután készültek el. Az apró körforgalom pedig csak nemrég – na jó, az sem tegnap volt.
A Kukučín (utca) anno Nemesszeghez tartozott, korabeli elnevezése Szoros, vagy Vasútszoros (utca).
Martin Kukučín a szlovák irodalmi realizmus legnevezetesebb képviselője, a modern szlovák próza egyik megalapítója. Hogy mennyi köze volt Szerdahelyhez? Valószínűleg annyi, mint Vlagyimir Iljicsnek, aki a Fő utcának kölcsönözte nevét egy időben. Különbség kettejük között, hogy Kukučín kiállta az idő- és ideológiai próbát, míg Lenin nem. Pedig mennyit serkentett minket a tanulásra…
Ha még pontosabbak szeretnénk lenni a Kukučín lakótelep – bár hivatalosan nincs ilyen elnevezés, viszont mindenki így hívja – nem kizárólag a Kukučín utcát jelenti, hiszen a blokkok csaknem fele a Komenský utcán áll.
Na igen, Komenský is kiállta azt a bizonyos időpróbát, gyerekkorunkban gyakran élcelődtünk vele, hogy biztosan keveset aludt, merthogy Á’mos! Kedves alapiskolám névadója egyben, ám ez az állítás napjainkra már nem fedi a valóságot. Kodály Zoltán beelőzte a cseh tudort, avagy a „nemzetek tanítóját”. Anno kezembe került egy elég vaskos könyv, amelyben az egyes települések alternatív felosztásait jegyezték le, itt a Kukučínt Dunaszerdahely egyik városrészének tekintették. Még ma is létezik ez a fajta szemlélet, elég, ha megkérdezzük a tősgyökeres szerdahelyieket az életkörnyezetükről. Nem azt fogják mondani, hogy szerdahelyi vagyok, hanem pl. zöldfasori, szeveri, kistejedi, kukučíni, stb.
A város első lakótelepét az 50-es évek végén kezdték el építeni. Az első blokkok az A, B1, B2, B3, C fantázianevet kapták, majd ezeket még további négy követte, immár a Komenský utcában.
Édesanyámék 1960-ban költöztek a B1-be, ekkor, ahogy elmesélte: „Már állt az első blokk (A), a miénk (B1) után pedig a többi három (B2, B3, C) is részben kész volt. Kályhával fűtöttünk, azon is főztünk, ezért voltak anno kémények a háztetőkön – a képeket elnézve már eltűntek a felújítás vagy átépítés során – …majd alattunk lett fűtőház, ahonnét „titkos járatok nyíltak”. Mindegyik blokk elején üzletek kaptak helyet, az elsőnél a Tokajik kocsma, a miénknél a Zsigrai-féle élelmiszerüzlet. A harmadik előtt babaholmikat és hangszereket árultak, a negyedik alatt „zelovoc” volt, az ötödiknél drogéria és papírüzlet…” és ki ne hagyjuk, ahogy a múltban, úgy napjainkban is a húsboltot.
A kilencvenes években az élelmiszerüzlet tetején egy színes csónak kötött ki. Vajon az hogy kerülhetett oda? Kedves Noé, van valami mondanivalód?
Addig is szót ejtek az első kukučíni képeslapról, melyet úgy hiszem sokan ismernek. Az állomás irányából a város féle néz, így mutatja be sorban az elkészült egyforma blokkokat és az előttük lévő üzleteket. A járdákat piros-fehérre festett korlátok szegélyezték mindenütt – fél évszázad múltán csaknem sikerült ugyanezt a „kompozíciót” lencsevégre kapni fotósunknak. Bár olyan idős nem vagyok, de még én is emlékszem valamiféle szegénytelepre a sarkon, ahol most a Vállalkozók háza áll. Kb. az előtt várakozhatott a korabeli fotográfus, hogy elkészítse művét. A három középső blokk megmagasodott az idők során, ráépítettek egy-egy szintet és az egykor volt fakó épületeket színesre festették. De „picit” előbb még édesapám udvarolni kezdett anyunak – hallottam valami villámhárítón való mászásról is… minden világos: ezért bírom úgy a feszültséget!
Egy másik képeslap az Üzemi klub felől őrzi Dunaszerdahely múltjának egy darabkáját. Melléje mára felhúzták a Prímás kaput.
Az Üzemi klub nem más, mint szerdahelyi szlengben az „öreg” kultúrház, melyet a város első lakótelepével nagyjából egyidejűleg, 1957-ben kezdtek el építeni. Csakhamar át is adták a rendeltetésének… 1960 januárjában: nagy, tágas előcsarnok, szellős helyiség büfével, ruhatárral, pingpongasztallal. Nagyterem, amelynek beépített színpada, férfi és női öltözője, díszletraktára volt, majd’ ötszáz férőhelyes nézőtérrel – ezt olvastam róla, a többit édesanyám szavaiból tudom. Azt is, hogy Winnetou filmeken szocializálódott a korabeli ifjúság, és hogy másnap minden kukučíni gyerek sápadtarcú vagy indián lett.
Az Üzemi klub mögött állt egy aranyos szobor: édesanya a gyermekével – pontosan ott, ahol ma Bihari János mellszobrát koszorúzza évente az utókor.
Elnézve ezeket a képeket a magasból, nem lehet sok okunk a panaszra. Csinos város ez a Szerdahely, a Kukučín utca végén lévő étterem, valamint a többi objektum kecses tornyai lezárják azt a látványt, amit a Prímás kapu enged be. Magába szippantja az életérzést, melyet sok itteni embertől hallottam már: különleges helye ez a városnak, minden szempontból az egyik legforgalmasabb helye. Nos, kukučíniak?
Mert hát a Kukučín nem ér véget a Kulacs utca sarkán, hanem egészen elkeskenyedve kihúzódik az autóbusz pályaudvar bejárata elé.
Tény, hogy anyu szerint: „anno jó volt ott lakni és még egy ilyen lakótelep biztos nincs” – emelte ki. Mármint anno a Kukučín utcai „…az a sok „háború”, amit az a rengeteg gyerek lejátszott a régi temető üres sírjaiban, a Kálvárián és a kis erdőben, meg a kanálisparton – amit azóta feltöltöttek – a kis hídon, a vasúti sínek mentén. Még álltak a régi házak a történelmi Nemesszegen … ezt nem mindenki mondhatja el magáról. Régen volt, talán igaz sem volt” – egyébként is a Nemesszeg majd egy másik történet lesz…
Még több fotó a Kukučín utcából:
