POÓR TIBOR: Elsősorban a napokban, hetekben végigkísértem a cseh tévécsatornákon, főleg a CT Sport adón a rengeteg és remek műsort, amivel alaposan felkészítették a cseh focirajongókat erre az ünnepre. Igen, ez nem Dajto vagy Voyo vagy Maestro Pančík volt… Na, de most komolyabban. Az első félidőben már nagyon zavaró volt számomra a sok színészkedés és a kevés folyamatos játék. Inkább harc volt minden méterért a pályán. A második félidőben logikusan élvezetesebb (vagy drámaibb) volt a meccs, de akkor is, a kamerák szerintem túl sokat mutatták a játékvezetőt, mivel az Európa-liga döntőhöz hasonlóan, a játékosok ma is alaposan megnehezítették a játékvezető munkáját. Prágában ráadásul a West Ham nézői is. Érdekes végkifejlete lehet a döntőknek – három olasz csapatból egy sem lesz befutó… Hm… Szerintem eddig az olasz csapatok ellenfelei picit jobban megérdemelték a kupákat.
SZIGETI ATTILA: Kijelenthetjük, hogy az idei kupakiírásokban angol és olasz csapatok domináltak a végelszámolásnál, és akkor még a legrangosabb, a Bajnokok Ligája hátravan. Ezt a Föderációs kupát az úgynevezett kisebb csapatok játszották, ami a taktikai és technikai részén meg is látszott. Nem volt kivétel ez alól a döntő sem, ahol a Fiorentina a West Ham Uniteddel csatázott Prágában. Óriási küzdelem folyt a pályán, amit az angol szurkolók sportszerűtlen viselkedése tarkított, amikor fejbe dobtak egy olasz játékost… El is képzeltem, hogy ha a MOL Arénában mondjuk a slovanos kis Weiss vérző fejjel kér ápolást, az milyen következményekkel járt volna. Ami tetszett ezen a mérkőzésen, az a csodálatos hangulat, és az angolok sok-sok év múltán nyert kupagyőzelme, aminek nagyon örültek.
A weboldal megfelelő működése és a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket és hasonló technológiákat használunk. Hozzájárulásod esetén ezek segítségével olyan adatokat kezelhetünk, mint a böngészési szokásaid vagy az eszközöd egyedi azonosítói. A hozzájárulás megtagadása vagy későbbi visszavonása bizonyos funkciók működését befolyásolhatja. Te döntheted el, mely sütik használatához járulsz hozzá. Beállításaidat később bármikor módosíthatod.
Szükséges sütik
Always active
Ezek a sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez, az általad kért szolgáltatások biztosításához, illetve az elektronikus kommunikáció lebonyolításához. Használatukhoz nincs szükség külön hozzájárulásra.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikai sütik
Ezek a sütik segítenek megérteni, hogyan használják a látogatók weboldalunkat. Az összegyűjtött adatok alapján elemezhetjük a látogatottságot, a felhasználói szokásokat, és javíthatjuk az oldal működését és tartalmát. Az ilyen sütiket csak a hozzájárulásod alapján használjuk.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.
Marketing sütik
Ezek a sütik lehetővé teszik a látogatók böngészési szokásainak követését, érdeklődési profilok kialakítását, valamint személyre szabott hirdetések megjelenítését. Harmadik fél szolgáltatók, például közösségi és hirdetési platformok is használhatják őket. Alkalmazásukhoz a hozzájárulásod szükséges.