A SzerdaHelyzet nyilatkozik a DAC–Pohronie (1:0) felkészülési mérkőzésről

POÓR TIBOR: A meccs képe javarészt egykapuzás volt a részünkről, picit élénkebb lett a Pohronie csapata a 70. perctől a hármas cseréjük után. A DAC-fiatalok elöl aktívak voltak, rengeteg helyzetük volt (kapura 6 és kapu mellé 12 lövést produkáltunk, plusz sok nem befejezett jó támadást). Egy kis higgadtsággal Leginus és Žiga gólözönét láthattuk volna. Igen, ez a meccs a fiatalok meccse volt, és szerintem az aktivitásuk hozadéka az volt, hogy nézhető, érdekes első felkészülési meccset láttunk. Persze, az erőviszonyokról még felesleges következtetéseket levonni. Első felkészülési meccsre nem volt ez rossz.

SZIGETI ATTILA: A DAC az első felkészülési mérkőzését játszotta a 2023/24-es bajnoki idényre, és ideális időben, szépszámú szurkoló előtt 1:0-ra legyőzte a Pohronie csapatát. A mérkőzésen rengeteg olyan játékost láthattunk, akik az edzőnk látószögében van, viszont új neveket még nem lehetett felfedezni a sorainkban. Véleményem szerint a mérkőzés megfelelt az edzőink elvárásának és bizonyítási lehetőséget adott fiataljainknak. Szurkolóink pedig folytathatják találgatásaikat, hogy milyen erősítések érkeznek a csapatunkhoz.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább