A SzerdaHelyzet nyilatkozik a Bős–DAC (1:5) Slovnaft Cup mérkőzésről

POÓR TIBOR: A mai meccsen hivatalosan 3150 néző volt. Az egyik szervező megemlítette, hogy az 1994-es Bős-DAC (3400), és egy 1977-es (3700) meccs mellett ez volt a harmadik legnagyobb nézőszám. Bevallom, nem taktikát és teljesítményeket mentem ma nézni, nekem, mint ahogy a nézőknek is, ez egy ünnep volt és jó szórakozás. Valljuk be, hogy mivel ez a modell kínál érdekes párosokat, de azért egy Bős–DAC összecsapás nem ugyanaz, mint egy Pohronský Ruskov–Trencsén meccs. A környezet is méltó volt az eseményhez. Gratula, bősiek! És megérdemelt volt az az egy gól, én talán a másodikat is kívántam.

SZIGETI ATTILA: Igen, az ilyen mérkőzésekkel lehet népszerűsíteni a futballt. Az is biztos, hogy szlovákiai viszonylatban, csak a Csallóközben. Olyan nagyvárosokban, mint Zsolna, Trencsén és volt rá példa, hogy a Slovanra sem ment el annyi szurkoló, mint Bősre most egy kupameccsre. Meglepően erős, szinte Nike Ligás felállításban lépett pályára a DAC. Az egész mérkőzést kukucskálva néztem végig, mindig valakik vállai felett. Éppen ezért nem szeretnék teljesítményekről, taktikáról írni, hanem pusztán arról, eredménytől függetlenül. ÜNNEP VOLT MA BŐSÖN. A futball ünnepe…

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább