POÓR TIBOR: Magasabb, gyilkos sebességre a három pont miatt a portugáloknak nem volt szüksége egyik szlovákok elleni meccsen sem. Rejtély marad, hogy az első félidei taktika kivitelezése szándékos volt-e a szlovák edző részéről, vagy a játékosok kivitelezték rosszul a feladatokat. Gyakorlatilag mindegy, mert a kilenc kaotikusan, passzívan, agresszivitásmentesen mozgó, védekező szlovák játékos mellett úgy bagóztak, tiki-takáztak a portugálok, ahogy akartak. Az első félidőben gyakorlatilag simán eldőlhetett volna a meccs, viszont esős időben minden lehetséges, és lényegesen több agresszivitással, más lehet a játék képe. Ezt a szlovák válogatott a második félidőben meg is tette, de a három pont a portugáloké. Luxemburgnál az adogatás.
SZIGETI ATTILA: A portugál–szlovákkal egy időben volt egy holland–francia meccs is, és én nagyon gondolkodtam, hogy melyiket nézzem meg. Először azt gondoltam, hogy kicsit szerencsések a szlovákok, mivel óriási eső zúdult a játéktérre, de az első félidő visszafogott játéka és pár meghatározó poszt cseréje után a másik félidőben nagyban változott a játék képe. Azt viszont hozzá kell tennem, hogy a portugálok nagyképű játéka is hozzájárult a szoros eredményhez, de ez valójában kit is érdekel. Aztán az időjárás kellemessé fordulása után szinte átvette a szlovák csapat a kezdeményezést, és nem egyszer okoztak meleg pillanatokat a portugál kapu előtt. Szerintem nagyon jó mérkőzést játszottak a szlovákok,és ha kicsit jobban bíznak magukban, talán egy döntetlenre is futotta volna. A görög játékvezető többször sújtotta ítéleteivel inkább a szlovákokat, mint a portugálokat. Végülis nem bántam meg, hogy ezt a meccset néztem meg (a mai katasztrofális DAC–ETO mérkőzés után talán levezetésnek jó volt ez a meccs is).
A weboldal megfelelő működése és a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket és hasonló technológiákat használunk. Hozzájárulásod esetén ezek segítségével olyan adatokat kezelhetünk, mint a böngészési szokásaid vagy az eszközöd egyedi azonosítói. A hozzájárulás megtagadása vagy későbbi visszavonása bizonyos funkciók működését befolyásolhatja. Te döntheted el, mely sütik használatához járulsz hozzá. Beállításaidat később bármikor módosíthatod.
Szükséges sütik
Always active
Ezek a sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez, az általad kért szolgáltatások biztosításához, illetve az elektronikus kommunikáció lebonyolításához. Használatukhoz nincs szükség külön hozzájárulásra.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikai sütik
Ezek a sütik segítenek megérteni, hogyan használják a látogatók weboldalunkat. Az összegyűjtött adatok alapján elemezhetjük a látogatottságot, a felhasználói szokásokat, és javíthatjuk az oldal működését és tartalmát. Az ilyen sütiket csak a hozzájárulásod alapján használjuk.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.
Marketing sütik
Ezek a sütik lehetővé teszik a látogatók böngészési szokásainak követését, érdeklődési profilok kialakítását, valamint személyre szabott hirdetések megjelenítését. Harmadik fél szolgáltatók, például közösségi és hirdetési platformok is használhatják őket. Alkalmazásukhoz a hozzájárulásod szükséges.