POÓR TIBOR: Az első 11 meccsünk röviden és sokatmondóan egy konkrét számban jelent meg – 3996. Tehát a meccsnél, vicc nélkül, a lét volt a tét – edzőstől, csapatostól. A játékban volt egypár jobb elem, ami viszont nem ment átlagon felül, néhány individuális megmozdulás talán igen (Andzouana, Csinger). Viszont az első füttyszó, de leginkább az utolsó percekben hallhatóak szintén bekeretezték a meccs mondanivalóját. Nyerni kötelesség volt, és bár nem könnyű kimászni ebből a gödörből, de az sem kellemes látvány a meccs végén, hogy az utolsó, négypontos Nagymihály ellen ritka passzívan, szinte remegő lábakkal védekeztünk. Nem magabiztosan, nem kontrolállva a játékot. Ez is valamilyen szinten érthető, de érthető a nézők reakciója is – nem is a mai mérkőzésnek, hanem az eddigi őszi történetnek jeleztek. Szigivel kedden reggel forgatunk, tehát a SzerdaHelyzet kedden este jelenik meg. Hajrá, DAC!
SZIGETI ATTILA: Aki néhány mérkőzést töltött a pálya szélén, az számíthatott arra, hogy nem lesz könnyű mérkőzés. Ilyenkor szinte semmi sem úgy sikerül, ami valamikor gyerekjáték volt. Nehéz volt és nekünk volt nehezebb… Az viszont tény, hogy a csapat mindent megtett a győzelemért, ami jelen esetben a legfontosabb. Arra sem kérhetek senkit, hogy legyünk türelemmel a csapattal szemben, viszont átérzem az edző és a játékos lelkivilágát. Hogy mennyire segít egy ilyen kiszenvedett győzelem, azt majd a jövő megmutatja.
A weboldal megfelelő működése és a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket és hasonló technológiákat használunk. Hozzájárulásod esetén ezek segítségével olyan adatokat kezelhetünk, mint a böngészési szokásaid vagy az eszközöd egyedi azonosítói. A hozzájárulás megtagadása vagy későbbi visszavonása bizonyos funkciók működését befolyásolhatja. Te döntheted el, mely sütik használatához járulsz hozzá. Beállításaidat később bármikor módosíthatod.
Szükséges sütik
Always active
Ezek a sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez, az általad kért szolgáltatások biztosításához, illetve az elektronikus kommunikáció lebonyolításához. Használatukhoz nincs szükség külön hozzájárulásra.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikai sütik
Ezek a sütik segítenek megérteni, hogyan használják a látogatók weboldalunkat. Az összegyűjtött adatok alapján elemezhetjük a látogatottságot, a felhasználói szokásokat, és javíthatjuk az oldal működését és tartalmát. Az ilyen sütiket csak a hozzájárulásod alapján használjuk.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.
Marketing sütik
Ezek a sütik lehetővé teszik a látogatók böngészési szokásainak követését, érdeklődési profilok kialakítását, valamint személyre szabott hirdetések megjelenítését. Harmadik fél szolgáltatók, például közösségi és hirdetési platformok is használhatják őket. Alkalmazásukhoz a hozzájárulásod szükséges.