Az emlékezés napja

Mindenszentek ünnepét és halottak napját mindenki ismeri. Tudjuk, hogy ilyenkor az elhunyt szeretteinkre emlékezünk, aminek jelképeként gyertyát gyújtunk a sírokon. De azt tudjuk, ki is indította útjára az ünnepet, s milyen hagyományok kötődtek e napokhoz régen?

Mindenszentek ünnepét III. Gergely pápa a 8. században indította útjára. A pápa kiállt azért, hogy a vértanúk mellett a kereszténység elismerése után szentté avatottakról is emlékezzenek meg, így mindenszentek napja mindazon megdicsőült lelkek ünnepe, akikről nagy számuk miatt külön-külön nem emlékezik meg a kalendárium.

A régi időkben mindenszentek napján kifejezetten tilos volt dolgozni. Az emberek ezzel is a tiszteletüket fejezték ki az elhunytak előtt. A hitük szerint ugyanis a szántással, vetéssel, vagy bármilyen más munkával a halottakra támadtak volna. De nemcsak a földeken végzett munka volt tilos, mosni, varrni és takarítani sem volt szabad.

A népi hiedelem szerint a mindenszentek és a halottak napja közti éjszakán az elhunytak miséznek a templomban. Amikor pedig megkondul a harang, akkor ellátogatnak szeretteik házába. Ezért az emberek ilyenkor plusz egy tányért tettek az asztalra. A tányérba kenyeret, sót és vizet tettek, így várták elhunyt hozzátartozóikat. Volt, ahol e napon ételt osztottak a koldusoknak és szegényeknek, ezzel is segítve a holt lelkek üdvösségét.

Az elhunytakról az első ezredforduló óta emlékezik meg az egyház. A halottak napja először csak a katolikusok ünnepe volt, fokozatosan nőtte ki magát egyetemes ünnepnappá.

Ekkor szintén voltak tiltott dolgok, melyeket nem végeztek az emberek, nehogy megzavarják a holtakat.

Varrni például kifejezetten nem volt szabad, mert úgy tartották, hogy minden egyes öltés szúrás a halottnak. Nem végeztek ilyenkor földmunkákat sem, mert a hitük szerint az betegséget hozott volna rájuk.

Ekkor mindenhol rendbehozzák a sírokat: virágokkal, koszorúkkal díszítik azokat és gyertyákat, mécseseket gyújtanak. Vannak, akik szerint a lángnál megmelegedhetnek a fázó lelkek. Mások szerint azért kell gyertyát gyújtani, hogy az erre a napra kiszabadult lelkek visszataláljanak nyughelyükre.

(Forrás: magyarkincsek.hu)

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább