Az együttlét ünnep | Gyereksarok

Mögöttünk a szenteste, a karácsonyon is túl vagyunk már. Meglátogattuk a szülőket, a közeli rokonokat és barátokat, otthon is vendégek jártak. De a nagy nyüzsgésben nem feledkeztünk meg valamiről?

Ha többet voltunk „kint”, mint „bent”, akkor biztosra vehetjük, hogy igen. Kint volt a készülődés, a karácsonyi hangulat megteremtése, a decemberi folyamatos készülődés, a díszítés, a sütés-főzés. Bent éltük az adventet, a békés, türelmes várakozást, majd következett a böjt, a szenteste, majd az egyre hosszabbodó napok, miután egyre világosabb és világosabb lesz. De vajon odafigyeltünk egymásra eléggé? Vajon a nagy készülődésben észrevettük-e a körülöttünk lévőket?

Mit kellett volna tennünk, mit csinálhatunk jobban? Hogyan lehettünk volna többet egymással? Talán hallottatok már a minőségi idő fogalmáról.

Ez Gary Chapman amerikai család- és párterapeuta által megfogalmazott 5 szeretetnyelv közül az egyik. A minőségi idő mellett ott van még az elismerő szavak, az ajándékozás, a szívességek és a testi érintés. A terapeuta szerint a szeretet nyelve egyetemes, de ahányan vagyunk, annyi dialektust beszélünk.

„A minőségi időt szeretők esetében semmi sem fejezheti ki úgy a szeretetet, mint a teljes, osztatlan figyelem. Az ilyen típusú emberek akkor érzik magukat igazán különlegesnek és szeretettnek, ha tökéletes figyelemben részesülnek. Ez azonban „valódi” jelenlétet követel a másik féltől: a TV kikapcsolását, a villa és kés letételét, a munkák és feladatok elhalasztását. A külső zavarok, az elmulasztott találkozók, illetve a másik ignorálása rendkívül fájdalmas sebeket ejthetnek. Legyen szó zavartalan beszélgetésről vagy közösen végzett tevékenységről, az együtt töltött „minőségi idő” segítségével elmélyíthetjük másokhoz fűződő kapcsolatainkat” – írja Gary Chapman erről a szeretetnyelvről.

A szeretetnyelvekről először 1992-ben olvashattunk, és a minőségi idő fogalma – a többi szeretetnyelvvel együtt – hamar átemelődött a pszichológia világából a köznyelvbe is. Más-más kontextusban használjuk, ahogy a gyerekeinkkel való együttlét során is.

A valódi jelenlét feltételeinél nagyon fontosak az alábbiak:

– tedd félre és némítsd le a telefonod, a folyamatos jelzőhangok és vibrálás nemcsak a te figyelmedet tereli el, hanem gyermekedét is,
– nézz a szemébe és tartsd a szemkontaktust, ha beszél hozzád, vagy beszélsz hozzá,
– figyeld a rezdüléseit és adekvát reakciót adj a jelzéseire,
– legyenek nyugalmasak a körülmények, semmi ne zökkenthessen ki benneteket a meghittségből.

Ezek olyan banális, magától értetődő dolgok lennének, mégsem sikerül betartanunk őket. Vagy mégis? Vajon elég időt töltünk gyermekeinkkel és elegendő figyelmet szentelünk neki? Ha csak rövid ideig sikerül tartanunk a figyelmét, az is nagy siker. Legyen ünnep az együtt töltött idő!

Forrás: szeretetnyelvek.hu

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább