FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Ez a Klikkout keddenként megjelenő dunaszerdahelyi sorozata. Múlt, jelen és jövő egyvelege, emlékek és víziók gyűjteménye. Ha Önnek is akad egy kedves Rózsa utcabéli emléke, ossza meg velünk bátran.
Egy alkalommal elég későre járt már, amikor megszólalt a telefonom. Ilyenkor általában nem reagálnák vadidegenek hívására, de mert láttam, hogy egy barátom hív, természetesen felvettem:
– Szervusz, nem tudok bejutni a lakásba, szorul a zár. Tudnál valakit, aki segítene kinyitni a bejárati ajtóm?
– Egy embert ismerek széles e vidéken, a Rózsa utcában lakik. A zárak szakembere, a kulcsok mestere.
– Az melyik utca? – na igen, a haver nem idevalósi.
Szó szót követett, és az ottani sörözőt is megemlítve egy idő után már az utca történelméről beszélgettünk.
A Fő utcai evangélikus templommal szembeni keskeny, egyirányú utca. A régi térképek szerint már az 1800-as évek végén Rózsa utcának hívták. De hogy egyébként a virágról vagy egy konkrét személyről kaphatta-e a nevét? – azt meg nem mondom. Viszont, ha a virágról, vajon mi bűne volt a rózsának, hogy az előző rendszerben átnevezték Major utcára? – Major István egykor a csehszlovákiai munkásmozgalom harcosa, a CsKP egyik alapítója volt. Aztán a rendszerváltás után visszakapta a Rózsa utca nevet.
Ilyenek ezek a rendszerek, meg az izmusok. Mikor ki számít rendszerbarátnak, arról neveznek el utcát.
Közben „csoda” történt, cimborámnak valahogy mégis elfordult a kulcsa, bejutott a lakásba. De mert a megkezdett sztorit égi jelnek vélte, megegyeztünk, hogy legközelebb a Rózsa utcabéli sörözőben folytatjuk a beszélgetést. A posta sarkán találkoztunk, s még mielőtt betértünk volna Dunaszerdahely eme történelmi utcájába, a sarki épületről kezdtem el témázni:
Ennek a helyén annak idején egy nyeregtetős, meglehetősen masszív egyemeletes épület állt. Egykoron a dunaszerdahelyi ifjúság színe-java tanulta meg itt a betűvetést, s ismerkedett meg a számok világával. Édesanyám és édesapám elemi iskolája volt itt, ugyanakkor egy időben vagy párhuzamosan szlovák, illetve magyar gimnázium, majd pionírház és könyvtár is. Réges régen pedig a Magyar Királyi Adóhivatal helyi kirendeltsége. Már bőven tinédzser voltam, amikor, ha jól emlékszem, tán a kilencvenes években – vagy még később? – lebontották, majd felépült helyére, amit itt látsz.
Nem volt mindig egyirányú utca, de amennyi autó megfordul naponta a városban! – gondolom, parkolóhely kellett.
Az utca másik felében amióta az eszemet tudom, orvosi rendelők voltak. Középtájban lakik Laci, a „kulcsos ember”. Csupa régi ház, ez a söröző is az. Odébb volt még varroda meg raktár is. De, hogy miért éppen Rózsa utca?
– Na igyunk, mert „kihűl” a sör, ráérünk aztán is nosztalgiázni!
Persze, mert a rejtélyt nem fejtettük meg, ezért egy másik alkalommal Nagy Attila barátomat, dunaszerdahelyi helytörténészt kérdeztem:
„Vélhetőleg a rózsáról, mint virágról kapta a nevét az utca – válaszolta, majd hozzáfűzte: Gyönyörű rózsakertje volt ott az idősebb Tölgyessynek, a karnagy apjának. Lehet, éppen arról a rózsakertről nevezték el? Előbb Rózsa utca volt, majd 1942-ben ezt is átnevezték, Batthyány utca lett. 1946-ban ezért nevezték át, csak nem a régi nevét adták vissza, hanem rendszerhű nevet kerestek, így lett Major István utca…”
„Megnyugodtam”, nem a virágok királynője volt a bűnös, hanem akkor éppen Batthyány Lajos, Magyarország egykori miniszterelnöke, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc Pesten kivégzett vértanúja lett vállalhatatlan a második világháborút követően kibontakozó, szovjet mintájú rendszernek. Hát ennyi lenne a Rózsa utca története, szülővárosom elődtelepüléseinek – Szerdahely és Újfalu – határáról jelentve…
