FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Önmagában csak a város egyik utcája lenne, a Szent György-kaputól a vasúti átjáróig húzódik, mindösszesen pár száz méter. Nevét Dunaszerdahely egyik elődtelepüléséről kapta, amely település nem kizárólag erre az utcára terjedt ki, ám ha úgy tetszik, központja, főutcája volt annak. Történelmi ábrázolása képeslapokon, úgy is mint háttérben a Szent György-templommal, tehát a „szomszéd” község templomával. Hol is láttam ehhez hasonlót? Ja igen, Párkány és az Esztergomi Bazilika viszonya egymással. Épp csak nálunk a „két települést” a Duna helyett a Komenský utca szeli ketté.
Nos, gyerekkoromban itt tanultam meg, hogyan kell kerékpárral közúton balra kanyarodni. Komoly mutatvány volt, mivel a Komenský utca az útkereszteződésig „dombnak felfelé” menetben van. Keményen tapostam a pedálokat a 24-es kerekű ESKA-biciklimen, majd elérkezett a pillanat:
– Mi vagyunk a főúton fiam, tedd ki a bal kezed és térhetsz. De akik szemből jönnek, azokat el kell engedned! – adta az utasításokat édesapám.
Összpontosítottam. Átfutott a fejemben minden lehetséges opció. Még az is, hogy a kocsi kerekei alatt végzem.
Ha szemből nem jött volna autó, nyert ügyem van, de mit érne a tudományom, ha küzdelem nélkül teszek rá szert. Persze hogy jött a Kukučín felől egy piros Lada. Addig vánszorgott, míg végre el nem haladt mellettünk.
– Akkor térhetek – nem kérdés volt, inkább kijelentés. Hangosan konstatáltam magamban, hogy azért aputól mégiscsak kicsikarjak egy „igent”. Biztos, ami biztos, vagy: „istota je guľomet”, ahogy anyu szokta volt mondani.
Na, ez a Nemesszeg utca, jobb oldalt ugyanolyan nyolcemeletes, mint a miénk, csak ez hosszabb. Valójában két blokk. Bal oldalt a suli kerítése, majd egy beugrásban parkoló. Néhány autó állt csupán benne, azok a manapság klasszikusnak mondott járművek, mint a „százas” Škoda, meg a Moszkvics.
Tegnap ugyanitt Klikkout magazint vittem a falatozóba. A parkoló helyén emeletes épületegyüttes, benne nyüzsgő élet.
Az én időmben télvíz idején zsongtunk így, feketére koptatva a suliudvar behavazott domboldalát. Vajon Te, ki most ezen sorokat olvassa, szánkóztál-e ugyanitt?
– Mehetsz fiam, a vasúti átjáró előtti sarkon várj meg! – folytattuk utunkat az Újtelepen lévő kertünkbe, miközben apám magyarázta tovább a szabályokat.
És valóban, kettőt teker az ember, s rögtön az egykori „nemesszegi faluvégen” találja magát. A vasút megépítésének idején már bőven egybekelt a két község, igazából sosem élt külön. Mostanra az útátjaró egykori tekerős sorompóját automatizált berendezésre cserélték. Aszfaltréteg helyett pedig Strail-elemes a sínpárok köze. S ahogy régen, úgy manapság sem ritka, hogy jön a vonat. Megszólal az útátjáró fénysorompója, hevesen kalimpálva adja tudtára a sofőröknek, hogy vonatszerelvény közeledik. Majd amikor leereszkedtek a sorompók, a hangjelzés elhalkul, s csak a két vörös fény villog felváltva. Gyerekeink elnevezték „ding-dong”-lámpának.
Ding-dong, ding-dong… A jelzőkezelés függvényében záródik le még a vonat érkezése előtt. Majd felnyitódik, amint a vasparipa elhagyta az átjárót.
Akkor is jött a vonat, most is. Egy darabig ácsorogtunk a sarkon, aztán felnyitódott a sorompó, és irány a Karcsai út… Tegnap csak azért álltam meg, mivel egy különleges mozdony haladt ki a konténerterminál iparvágányára. Mögötte vagy tíz rakott kocsi, a rakott vagonoknak más hangjuk van, mint az üreseknek. Tompább, csak a tengelyek csikorognak ugyanúgy az ívekben. Most, hogy az iskolaudvart körbezárta a Rotunda multifunkciós épületegyüttes, az ottlakók nap mint nap „kedvükre” hallgathatják. De hát, ki vasút mellé építkezik, jusson eszébe, hogy néha jönni fog a vonat… Utasítás mozdonykürttel: 1 hosszú + 2 rövid = engedd fel teljesen a fékeket!
