Reakció a mérkőzés után: Woltemade vezérletével a német válogatott legyőzte a cseheket

Nyitókép forrása: ©UEFA

A cseh válogatott már a torna kezdete előtt tudta, hogy bravúr kell a továbbjutáshoz. Mindehhez viszont szinte hibátlan meccseket kellett volna lehoznia és több extra teljesítményre is szüksége lett volna.

Mindez viszont elmaradt, mégha a cseh válogatott jól is kezdett és kifejezetten jól tudott eljutni a németek védőharmadába az első 30 percben. Nem meglepő módon kifejezetten direkten játszottak, sok hosszú labda érkezett előre, és a szélsőhátvédek is többször értek fel, vagy vezették fel a labdát.

A németek csakugyan, mint az angolok, 4-1-3-2-ben álltak fel a csehek labdakihozatala ellen, a letámadás viszont sokszor elmaradt vagy nem volt elég intenzív. Az angolok ellen sokszor szenvedtek a labdakihozatalokkal a csehek, most viszont többször jutottak át az ellenfelükön. Védekezésnél pedig nagyon agresszívak voltak a piros mezesek, és sokszor egészen mélyre visszaléptek a csatárok is, hogy zárják a területet.

A védők gyakran követték emberüket, aki visszalépett labdáért, szó szerint a nyakukban loholtak. Kisebb odarúgásokkal próbálták kizökkenteni a fehér mezes csapatot. Néhol ez sikerült is.

A németek sokszor próbáltak területbe visszamozogni és onnan kreálni. Egy-két kisebb helyzeten kívül nem nagyon tudtak mit kezdeni a csehek agresszív védekezésével.

A pozitív lendületet a németek első gólja törte meg, amikor a csehek kompaktsága elveszett, és nagy területet és időt adtak a német játékosoknak. Centrálisan jól jutottak át, majd az üres szélső tiszta ziccert alakított ki.

Az első gól után a cseh csapat szétesőben volt, a hosszú labdáik egyre pontatlanabbak voltak. Woltemade elfutásával és pontos passzával a németek megszerezték a második gólt is, ezzel teljesen demoralizálva a cseheket..

Itt szeretnék kitérni Woltemade-ra, aki már a torna előtt bemutatkozhatott a felnőtt válogatottban. Rendkívül magas és vékony, de nagyon jól használja a testét a labda fedezésére. Technikailag képzett és kifejezetten kreatív. Az első mérkőzésen mesterhármast szerzett, most egy gól mellett 2 gólpassz állt a neve mellett. A Stuttgartban főként csatárként, néha második csatárként játszott. Az U21-es csapatban inkább hamis kilences szerepkörben tündököl. A helyzettől függően visszalép mélyen a labdáért (főként a bal félterületben), ha kell, labdát tart meg és természetesen a kapu elé is jól érkezik. Tegnap ő alakította ki a legtöbb nagy helyzetet és a legtöbb kulcspasszot is ő jegyezte.

A mérkőzés után az egyik cseh játékos is említette, hogy ilyen játékossal mint Woltemade, még nem találkozott, rendkívül nehéz volt tőle elvenni a labdát.

A német csapat 4-2-4-ben építkezett, amelyre a csehek felmentek magasan letámadni, Karabec mellé folyamatosan fellépett az egyik cseh középpályás, a szélsővédők pedig ugrásra készen voltak az ellenfél szélsővédőivel szemben. A németek többször jól kijátszották rövid passzokkal a cseheket, de ha kellett,akkor felívelték a német kilencesre vagy éppen Woltemade-ra.

A cseh csapat próbált kockáztatni, és egy öngól után 3 gólosra csökkentették a hátrányukat. Egy pontrúgás után 2-4-re módosult a meccs.

A csehek egyik nagy erőssége volt az angolok ellen és a torna előtt is tudni lehetett, hogy pontrúgásokban erősek. Ezen a meccsen nem tudtak kidolgozni nagy helyzeteket pontrúgásból, a direkt cseh csapatnak pedig ezek nagyon is hiányoztak. A német válogatott megérdemelten gyűjtötte be a három pontot és készülhet az angolok ellen, ahol akár egy pont is elég a csoportelsőséghez.

A cseh válogatottnak ezzel a vereséggel elszállt minden lehetősége a továbbjutásra, de egy meccsen még élvezhetjük a cseh szurkolótábor hangulatát.

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább