Duchoň – Akivel Karel Gott sem mert együtt énekelni | Cinemax

A galántai születésű Karol Duchoň hírneve pályafutása csúcsán eltörpült Karel Gotté mellett, noha maga a csehek dalos pacsirtája állította róla, hogy nem mert vele együtt énekelni, mivel attól tartott, hogy a hangja beárnyékolta volna az övét.

Duchon,Film,Cinemax,Mozi,Program,DunaszerdahelyDUCHOŇ

R.: Peter Bebjak
Fsz.: Vlado Plevčík, Anna Jakab Rakovská, Gregor Hološka, Agáta Spišáková, Tomáš Maštalír, Adrian Jastraban, Alena Pajtinková, Daniel Fischer, Daniel Žulčák, Juraj Hrčka, Juraj Bača.

A legendás szlovák énekes életét próbálja megragadni filmjében Peter Bebjak rendező, szavai szerint elsősorban olyan módon, mint aki megpróbált túlélni a normalizációs időszakban, a 70-es években. Ahogy azt tette a társadalom nagy része ebben az apatikus korszakban a besúgók és a ’68-as eszméket képviselők között. Karol Duchoň idén lenne 75 éves, és idén 40 éve halt meg. Jó pár éve már annak, hogy dalai újra reneszánszukat élik, feldolgozzák azokat és a mai fiatal felnőtt generáció egy része is úgy viszonyul hozzájuk, mintha azokon nőtt volna fel.

Vetítik a dunaszerdahelyi Cinemax moziban.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább