Vizsgáztatni sokszor legalább annyira fárasztó, mint vizsgázni – csak épp a másik oldalról. A félév végére a tanárok is jól elfáradnak, de vajon ők hogyan kapcsolódnak ki, amikor végre lecseng a nagy hajtás? A tanár is ember, a nyár pedig nemcsak szakmai tervezésről szólhat, hanem kikapcsolódásról is. Erről kérdeztem Dančo Jakab Veronikát, a pozsonyi Comenius Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének adjunktusát, és N. Tóth Anikót, a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-Európai Tanulmányok Kara Magyar Nyelv-és Irodalomtudományi Intézetének oktatója. Meséltek arról, milyen élmény számukra a vizsgaidőszak, és mit jelent nekik a nyári szünet.
Hogyan éli meg a vizsgaidőszakot tanárként? Izgalmas kihívás, stresszes időszak vagy inkább egy lezárás?
D.J.V.: Számomra a vizsgaidőszak egyszerre lezárás és intellektuális kihívás. Mindig örömmel figyelem, ahogy a félév során átadott ismeretek letisztulnak a hallgatók fejében. Ilyenkor velük együtt izgulok, hogy tudásukat a lehető legjobban tudják megmutatni. Ugyanakkor a vizsgáztatás tanárként komoly feladat: egyszerre kell méltányosan és következetesen értékelni, jelen lenni fejben és lélekben, és biztosítani, hogy a vizsgahelyzet ne csupán számonkérés, hanem valódi visszajelzés legyen a hallgatóknak.
N.T.A: A vizsgaidőszakban a vizsganapok próbára tesznek: másképp kell gazdálkodni a figyelemmel, a szellemi energiákkal, mint tanítási napokon a szorgalmi időszakban. A vizsgázók általában stresszesek, ami akár át is ragadhat, ezért ezt kezelni kell. A feszültség mértéke persze változó (függ a vizsgázó személyiségétől, habitusától, feszültségkezelő technikájától), jelenthet felhajtóerőt, de gátolhatja is a gondolkodást. Arra törekszem vizsgáztatás közben, hogy a koncentrált hallgatással vagy éppen a támogató kérdésekkel segítsem az ismeretek előhívását, a téma kifejtését, és örülök, ha termékeny beszélgetés alakul ki, a vizsgahangulatot pedig akár a humor is oldja. Az államvizsga annyiban különbözik a sima kollokviumoktól, hogy nagyobb tudásanyagot kér számon, és fényt derít arra is, milyen rálátása van a vizsgázónak az összefüggésekre. Ráadásul az államvizsgával megszakad az intenzív tanár-diák kapcsolat, a sikeres államvizsga örömébe így a búcsúzás melankóliája vegyül.
Előfordult már, hogy egy diák valamivel igazán nagy meglepetést okozott a vizsgán, pozitív vagy épp szokatlan módon?
D.J.V.: A szlovák anyanyelvű hallgatókkal magyar mint idegen nyelv órán az ikes igék tanításakor mindig megbeszéljük azt is, hogy egyes szám első személyben ingadozás mutatkozik a standard –m és a nemstandard –k személyrag használata között. Közben persze kiemelem, hogy kontextustól függően mindkét változat elfogadható, tehát például az eszem és az eszek is. Később nagy öröm volt számomra, hogy a vizsgán a hallgatók egy része nemcsak a számukra kötelező standard személyragos alakra, de a nemstandard alakra is utalt, hozzátéve a beszédhelyzet figyelembevételének fontosságát.
N.T.A: Rosszul érint, ha a diák nem jelenik meg a vizsgán anélkül, hogy előre szólna. Ez hazardírozás az időmmel. Ugyancsak megdöbbentő, ha valaki felkészülés nélkül jön vizsgázni, bízva a kommunikációs készségében és a tanári jóindulatban. Örömet okoz viszont, ha a diák magasra tett mércével dolgozik, nem csak a kötelező minimum van a fejében, illetve ha véleményének is hangot ad. És persze vicces meglepetésnek ott vannak az aranyköpések vizsga közben – sajnos ezeket nem gyűjtöttem össze.
Ha egy dolgot üzenhetne a hallgatóknak a vizsgaidőszak előtt, mi lenne az?
D.J.V.: Azt üzenném, hogy ne féljenek gondolkodni. A lexikális tudás kétségtelenül fontos, de legalább ennyire lényeges az összefüggések felismerése, az önálló értelmezés képessége. Egy jól megfogalmazott gondolat, egy hitelesen felépített érvelés sokszor többet elárul a hallgató felkészültségéről, mint a tankönyvi definíciók pontos visszaadása.
N.T.A: Legyenek kíváncsiak az adott ismeretanyagra, leljék örömüket az elmélyült tanulásban, s azon is töprengjenek el, mi lehet majd hasznos a megszerzett tudásból a vizsgán túl.
Sikerül teljesen elszakadni a munkától nyáron, vagy valamilyen formában mindig ott van a háttérben az egyetemi világ?
D.J.V.: Az egyetemi világ nyáron is velem marad. Most épp egy feladatgyűjteményen dolgozom, de mindig akad valami, ami továbbgondolásra vár. Persze közben tudatosan keresem a lassabb ritmust is, mert a pihenés a hosszú távú szellemi munkához elengedhetetlen.
N.T.A: Ó, a tanári nyári szünetek, a közirigység tárgyai! Nem emlékszem olyan nyárra, amikor nem volt semmi egyetemi dolgom. Tankönyv- és egyetemijegyzet-írás, tananyagfejlesztés, konferenciaelőadások, tanulmánykötet-szerkesztések, rendezvényszervezések egész sora tolul elő, egykettőre elillannak az úgynevezett szabadság hetei. Aktív pihenésnek vagyok tehát kitéve! Az idén is. De hát szeretek dolgozni.
Ha a nyári pihenésének adhatna egy mottót, mi lenne az?
D.J.V.: A lassítás nem megállás, hanem elmélyülés. A tempóváltás lehetőség arra, hogy ősszel új lendülettel, összeszedettebben térjek vissza a tanterembe.
N.T.A: Ringatózás betűtengeren.
